Szocialista Nevelés, 1982. szeptember-1983. június (28. évfolyam, 1-10. szám)
1982-10-01 / 2. szám
új koncepció bevezetése előtt is korszerűen tanítottunk — világosít fel. Tanulmányoztuk az új módszereket, sokat vettünk át Varga Tamástól, aki a matematikaoktatás módszertanának szaktekintélye. Meg kell mondanom, hogy nagyon fontosnak tartom a fejszámolást, s az új koncepció akceptálása mellett kellőképpen be is gyakoroltatom a gyerekekkel. Heti két alkalommal pedig „bemelegítőként“ a már említett Varga-féle módszerrel fejlesztem a gyerekek logikai képességét. — Az anyanyelv tanítása sem egyszerű feladat. Véleményem szerint jó, ha a tanulás első fázisában a kisdiák nincs kudarchelyzetnek kitéve, a későbbiekben viszont konkrétan több gyakorlattal kellene fejleszteni a betűkapcsolást. A szép írás kifejlesztése, a helyes arányok rögzítése céljából a tanulók írási füzeteibe a nagyobb tanulókkal lyukas órákon segédvonalakat húzatok. A kicsik szeme „rááll“ az arányokra, szépen, egyenletesen tanulnak meg írni. Hosszú évek gyakorlatának eredménye, hogy tudom, hol vannak hiányosságok, hol mivel kell kiegészítenem az anyagot, s mégis állandó bennem a feszültség, hogy jól csinálom-e. S talán ez a kétely is serkent arra, hogy a tőlem telhető maximumot nyújtsam — teszi hozzá szerényen. — Véleménye szerint melyek a döntő szempontok a tanítási folyamatban? — kérdem. — A tanítási folyamatot döntő módon befolyásolja a pedagógus személyisége, ezért úgy gondolom, hogy a legfontosabb a gyermekszeretet, a türelem, a beleélés. Az elsős gyerekeket oktató pedagógusnak napról napra hétévessé kell válnia ahhoz, hogy szót tudjon érteni kis tanítványaival. Ez persze nem mindig könnyű, hisz előfordul, hogy az ember kedvetlen, rossz a közérzete. De mint ahogy a színész sem viheti át saját rosszkedvét a figurára, melyet alakít, a pedagógus sem engedheti meg magának az effajta fegyelmezetlenséget. Az órán semmiképp sem szabad ideges, feszült hangulatnak uralkodnia! Javaslom, beszélgessünk a segédeszközökről. A válasz nem várat magára: — 0, a segédeszközök! Rengeteget magunk készítünk, mert késve érkeznek az iskolába. Bosszankodom is az időveszteség miatt, hisz az erre fordított időt minden tanító értelmesebben is ki tudná használni. — Iskolájukban általában három-négy párhuzamos osztály nyílik. Mennyiben segítik, támogatják egymást a párhuzamos osztályokban tanító kollégák? — érdeklődöm. — Módszereinket általában együtt alakítjuk ki. Akceptáljuk egymás munkáját, s nem szégyellünk tanulni egymástól. A bemutató órákat is együtt készítjük elő. El kell mondanom: iskolánkban sok a lelkes pedagógus. Egy kicsit igazságtalannak is érzem, hogy csak én kaptam kitüntetést, holott nem egy — velem egy tantestületben dolgozó — kolléga is többszörösen megérdemelné. Hihetetlennek éreztem, hogy nekem jár a PÉLDÄS TANÍTÓ kitüntetés. Váratlanul is ért. S úgy érzem, most már ez is kötelez arra. hogy a nyugdíjig hátralevő négy évben a lehető legjobban dolgozzam. Mert van ám még másfajta elismerés is! Kis, téglalap alakú papírlapot vesz elő a táskájából, elém rakja, olvassam. Ez áll rajta: Most állok életem második nagy próbatétele előtt. Felidéződik bennem az első próbatétel — az iskolába lépés, s vele együtt az első komoly munka pillanata. Az első betűvetés, az olvasás és az írott szó felett érzett öröm. Köszönöm, hogy megtanított az írott szó szeretetére, a rendszeres, kitartó munkára. Szeretettel: Adri.“ — Hát ez — mondja halkan... és könnybe lábad a szeme... Kosa Karola
