Szocialista Nevelés, 1981. szeptember-1982. június (27. évfolyam, 1-10. szám)
1981-11-01 / 3. szám - Bertók Imre: A magyar névutók szlovák nyelvi egyenértékeseinek kontrasztív elemzése
A magyar névutók szlovák nyelvi egyenértékeseinek kontrasztív elemzése PhDr. BERTÖK IMRE kandidátus, Bratislava 1. 1. A kontrasztív nyelvi elemzés, illetve a kontrasztivitás a korszerű ide- gennyelv-oktatásban, a szak- és a műfordításban jelentős helyet foglal el különösen akkor, ha olyan nyelvekről van szó, amelyek tipológiailag és ge- nealógailag eltérőek. A kontrasztív nyelvtudomány is összehasonlító (komparatív) nyelvtudomány, de nem genetika célú. A kontrasztív nyelvi kutatások céljaik szerint lehetnek elméletiek ás gyakorlatiak. Az elméleti kontrasztív analízis vizsgálja a nyelvi rendszerek és részrendszerek eltéréseit (egyes nyelvtudósok ide sorolják az azonosságokat is, melyeket mások in- kább a konfrontác'ós, illetve konfrontativ nyelvi elemzésnél tárgyalnak). A gyakorlati kontrasztív analízis típusába tartozik a hibaelemzés, amelynek célja a gyakorlati nyelvtanulás, illetve a műfordítás megkönnyítése. A kontrasztív analízis fő célja, hogy a negatív transzfer, az interferencia szemszögéből tüzetesen vizsgálja meg az inkongruens (eltérő) nyelvi jelenségeket, mégpedig úgy, hogy rangsorolja őket a legnagyobb, a jelentős, a kisebb, az elhanyagolható eltérések alapján. Nem elég azonban csupán a két nyelv struktúrái közötti különbségekre rámutatni, hanem a különbségek nehézségi fokát és hierarchiáját a tanulás és a fordítás szempontjából is meg kell állapítani. 2. A szavak, a szókapcsolatok, a szószerkezetek, a szószerkezetláncok, a szószerkezetbokrok és a mondatok közötti viszonyt az egyes nyelvek kifejezhetik eltérően; szórenddel vagy pozícióval, mondathangsúllyal, mely megváltoztatja a mondat jelentését, intonációval, mely módosítja a mondat jelentését, funkcionális szavakkal, az inflexióval (kötött és fálszabad mor- fémákkal — ragokkal, jelekkel, névutókkal, elöljárószókkal, utalószókkal) stb. 3. A kontrasztív nyelvi elemzés akkor lesz gyümölcsöző, ha egységben szemléljük a funkció és a forma ősz- szefüggéseit, és szétválasztjuk egymástól a grammatikai meg a lexikai elemeket. Abból a nyelvi tényből indulunk ki, hogy a szavakat felosztjuk autosze- mantikusokra (önmagukban is van jelentésük) és szinszemantikusokra (önmagukban nincs jelentésük), ún. segédszavakra. A segédszavak sem fölösleges struktűraelemek, hanem ezek is az autoszemantikus szavakhoz hasonlóan a tárgyi valóságra, viszonyokra, illetve a beszólás körülményeire utalnak. A formális nyelvi elemzés a nyelv legkisebb, de még önálló jelentést hordozó részeként (számaként) a morfé- mát jelöli meg. A morfámákat felosztjuk szabadokra, kötöttekre és félszabadokra. A félszabad morfámák kategóriáját merítik ki a magyar névutók 67