Szocialista Nevelés, 1981. szeptember-1982. június (27. évfolyam, 1-10. szám)
1981-09-01 / 1. szám - A Csehszlovák Rádió magyar nyelvű iskolai adásának műsorterve az 1981/82-es tanév I. negyedévére
Október 6. Fogalmazástanítás IV. Az 1981. évi kiejtési és szövegalkotási verseny országos döntőjébe jutott alapiskolai tanulók fogalmazásait mutatjuk be a tanulók közreműködésével. Cél: Segítséget nyújtani a tanulóknak a kiejtési és szövegalkotási versenyre való felkészüléshez. Október 20. A gépek születése I. (Az ember szerszámai] Sorozatunkban időrendben mutatjuk be azokat az eszközöket, szerszámokat, gépeket, amelyek segítségével az ember a történelem folyamán megkönnyítette életét. Az első részben az ősember szerszámaival foglalkozunk. Cél: megértetni a tanulókkal, hogy az ember akkor vált ki az állatvilágból, amikor szerszámot vett a kezébe, s ezzel munkát végzett. November 3. A békeharcról (A NOSZF évfordulója kapcsán) Adásunk az irodalmi nevelésen kívül a polgári neveléshez és a történelem tanításához is kapcsolódik. A békéről, a leszerelésről, a békés építőmunkáról, a béke megvédésének fontosságáról szólunk. Cél: Rávezetni a tanulókat arra, hogy az emberi társadalom fejlődése csak békében lehetséges. November 17. Ismerjük meg Földünket! (II) (A mi világunk, a Föld és lakói) Kiegészítő anyag a földrajz tanításához az V. osztályosok számára. Cél: Felkelteni a tanulók érdeklődését környezetük, hazájuk, szélesebb értelemben a világ iránt. Plán rozhlasových relácií slovenského jazyka pre 2—4. ročník ZŠ s vyučovacím jazykom maďarským — I. štvrťrok školského roku 1981/82 Roč. Dátum Téma a učivo Výchovno-vzdelávací cieľ II. 1. 9.81. Narodeniny a blahoželanie. Kto čo dostal. Ok. str. 3. Základné vetné modely a opakovanie básničiek a riekeniek z 1. ročníka. Výchova k pozornosti a prieteľstvú medzi deťmi. III. 15. 9.81. 3. téma: Naša trieda — náš druhý domov. Moja taška. Pz 3. téma: 5. úloha — Slová s dvojhláskami. Rozvoj komunikatívnych rozhovorov a rozširovanie slovnej zásoby o triede a uč. pomôckach. Výchova žiakov k šetreniu zariadenia školy a uč. pomôcok. IV. 29. 9. 81. 5. téma: Jeseň v ovocnej záhrade. Jesenná rozprávka. Pz 5. téma: 4. úloha Nácvik spisovnej výslovnosti dvojhlásky ô. Použitie zámena jeho vo vete. Štýl. cvičenie: Tvorba viet podľa obrázkov. Výchova žiakov k pomoci pri zbere úrody. II. 13. 10. 81. Šarkan. Bábika. Čo robíme vo voľnom čase. Ok. str. 16—17. Dramatizácia dejov podľa Ok. Tvorba vetných modelov so slovesom v 1. osobe prít. času jedn. a množ. čísla. Voľný čas využívame účelne na udržiavanie zdravia. 31