Szocialista Nevelés, 1981. szeptember-1982. június (27. évfolyam, 1-10. szám)
1981-12-01 / 4. szám - Ozsvald Edit: Együtt az eredményesebb munkáért / Fórum
Sokkal nehezebb körülmények között dolgoztunk akkoriban az iskolában, ahol tanterem- és tanszergondjaink voltak, de a szövetkezetesítés is gondokkal járt. Mert hát ott volt a szövetkezetesítésnél a mi helyünk is: a falusi tanítóké. Bizony, soha nem volt elegendő az agitációs munkából. Abban az időben nem ment ritkaságszámba, ha a napot másnap hajnalban fejeztük be.” A losonci járásból, Sőregről (Šuri- ce) származó Szóbarát Elemér 1979- ig helyettese, majd igazgatója volt az ajnácskői (HajnáckaJ alapiskolának. Bár gyermekek között élt, legfőbb feladata hosszú éveken keresztül mégsem a diákok oktatása volt. Az iskola szervezési kérdéseivel, a jó pedagógus törzsgárda kialakításával, összekovácsolásával volt elfoglalva. Úgy érzi, mindenhol ugyanaz a munka, csak más körülmények között kellett dolgozni. Elve, célja volt olyan munkaközösséget kialakítani, hogy a tantestület minden tagja úgy érezze magát, mint egy nagy családban. ,,Azt kérdi, jó pedagógusnak tartom-e magam? Ezt sem én, sem a diákok nem tudnák hirtelenjében eldönteni. Ők is csak érzelmi szempontból tudnak értékelni. Csak annyit tudok, hogy e hivatásban mindennap van valami szép. Amikor napi munkámat lemérve meggyőződöm róla, hogy egy diáknál, egy osztályban érzékelhetően eredményt értem el, akkor megnyugtató érzés tölt el. A sikertelenség ugyanúgy visszahat az emberre, persze negatívan.” S illusztrálásképp elmesél egy történetet. Régebben történt, amikor még Várgedén igazgatóskodott. Volt tanítványai tízéves találkozóra gyülekezve nézegették az osztálytablót, s csak úgy maguk között emlékeztek, „értékeltek”, véleményt mondva a tanárokról. Az ő fényképéhez érve jegyezték meg: „Ez szigorú tanító volt, nem csináltál az óráin azt, amit akartál. Mindig tudtad, mit tanultatok”. Volt tanítványai nem vették észre az igazgatói iroda nyitott ajtaját, így Szóbarát Elemér véletlenül szerzett tudomást arról, hogy az idő múltán is hogyan vélekednek róla egykori tanítványai. Kell-e vajon ennél szebb és elfogulatlanabb értékelés bárki számára is, aki a felnövő nemzedék tanításának felelősségteljes feladatát vállalta? Az almágyi (Gemerský Jablonec) 18 tantermes iskola átadásával az 1979/ 80-as tanév küszöbén Szóbarát elvtárs mint történelem-földrajz szakos tanító pedagógusi pályafutásának immár utolsó állomáshelyére érkezett. Ajnács- kőn megszűnt az alapiskola felső tagozata, s bekerült élete legszebb iskolájába. Úgy érzi, majdnem most kezd valóban tanító lenni, amikor már a megérdemelt pihenésre készül. Hosszú évek elteltével most már két éve, hogy számára ismét elsőrendű feladattá vált a diákok oktatása. Több, mint harmincéves pedagógiai pályafutása után mondja, hogy most került olyan helyre, ahol adott a lehetőség a kibontakozásra. Nagyobb létszámú a tantestület, a szaktantárgyak oktatásában felmerülő nehézségeket a kollégákkal kölcsönösen jobban meg tudják oldani. Bár még csak harmadik éve van együtt a gárda, lassan jól összekovácsolódik. Teljes bizalommal vannak egymás iránt. Ez pedig az egyik alapfeltétele az eredményesebb munkavégzésnek. Egy-két éven belül jól állunk majd a tanszerekkel való ellátás terén is. Tévéje van az iskolának, minden kabinetben van telefon. Hatalmas lehetőség nyílik a modern segédeszközök kihasználására.” — Majd nekem szegezi a kérdést: „Tud-e mondani a rimaszombati járásban még egy olyan iskolát, melynek két tornaterme van?!...” Az íróasztal mellett töprengve teszem fel ismét a kérdést — immár önmagámnak: Milyen pedagógus ez az ember, aki már 57 év terhét hordozza, ám szívében, szemében ott ég a letör- hetetlen akarat? Nálam elhivatottab- bak válaszoltak a kérdésre akkor, amikor Szóbarát Elemér az idei pedagógusnapon a bratislavai vár lovagtermében az SZSZK oktatásügyi miniszterétől átvette a kormány által adományozott „Érdemes tanító” kitüntetést. BORZI LÁSZLÓ
