Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)

1980-09-01 / 1. szám - Találkoztunk olvasóinkkal

Találkoztunk olvasóinkkal 1980. június 17-én a Szocialista Nevelés szerkesztő bizottsága a Galántai Alap­iskolában tartotta szerkesztőbizottsági ülését. A nyilvános szerkesztőbizottsági ülésen részt vevő pedagógusokat — akik az egész járás tanítóságát képvisel­ték — Krecskó Károly járási tanfelügyelő köszöntötte. Az üdvözlő szavak után Fibi Sándor, lapunk felelős szerkesztője, az Okta­tási Minisztérium dolgozója vette át a szót. Méltatta a Szocialista Nevelés ed­digi munkáját, a huszonöt év eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a sikerek el­éréséhez nagymértékben hozzájárult a galánta-járásbeli pedagógusok munkája is, s hogy a továbbiakban a Tervezettel való munka során is számítunk akti­vitásukra, várjuk a konkrét tanítási folyamaton alapuló, tapasztalatokat sűrí­tő és továbbadni szándékozó írásokat. Kiemelte a szerkesztő bizottság és az olvasók közti eleven és állandó kapcsolat jelentőségét, s rámutatott a közös célra: a csehszlovákiai magyar ifjúságot úgy kell nevelnünk, hogy mindenkor helyt álljon. A továbbiakban Fibi elvtárs a szerkesztő bizottság nevében állás- foglalásra szólította fel a pedagógusokat néhány kérdéssel kapcsolatban. Elsőként arra kerestük a választ, hogy miben nyújt a lap leginkább segít­séget olvasóinak, továbbá, hogy mely írások a legolvasottabbak, s milyen mó­don tudnánk lapunk színvonalát még magasabbra emelni. A vitában — melyet Krecskó Károly indított el — választ kaptunk kérdé­seinkre, s ösztönzést további munkánkhoz. Mészáros Mária, a Galántai Alapiskola tanítónője, nagyon pozitívan értékel­te a Szocialista Nevelés munkáját. Elmondta, hogy a lap rendkívül sok hasz­nos módszertani anyagot közöl az alapiskolák 1—4. osztályában tanító peda­gógusok számára. Amit hiányolt, az a honismerettel kapcsolatos, a tanköny­vek anyagát szervesen kiegészítő anyag. Szakáll Károly a Jókai (Jelka) Alapiskolában tanít. Ajánlotta, hogy a lap hasábjain időről időre foglalkozzunk a cigány származású tanulók nevelésének specifikus problémáival is. Mitala Irén a Diószegi (Sládkovičovo) Alapiskola napközi otthonában foglal­kozik a gyerekekkel. Szólt az itt folyó nevelői tevékenység eredményeiről, s kollégái nevében is kérte a szerkesztőséget, közöljünk írásokat a napközi ott­honokban folyó munka megkönnyítésére. Barczi Károly, a Galántai Alapiskola tanítója a matematika oktatásában nyúj­tott gyakorlati segítséget értékelte a Szocialista Nevelésben. Elmondta, hogy a lapban megjelenő természettudományi témájú írások nagyon jók, színvona­lasak, viszont hiányolta a geometriával foglalkozó módszertani anyagot. Tóth Lajos Vágsellyén (Šaľa) tanít. Felszólalásában arról szólt, hogy a 6—7. osztályos történelem- és földrajztankönyveket elavultaknak tekinti, s ajánlot­ta, hegy lapunk közöljön kiegészítő anyagot a tananyag egyes részeivel kap­csolatban. A szerkesztő bizottság tagjai közül dr. Bertók Imre kandidátus, tír. Mózsi Ferenc kandidátus és Fibi Sándor válaszoltak a kérdésekre. Lapunk felelős szerkesztője zárszavában megállapította, hogy a találkozó sikeres volt, tapasztalatokkal gazdagította a részvevőket, a lappal való aktív együttműködésre serkentette a pedagógusokat. Zárszavában köszönetét mon­dott a találkozó szervezőinek — a járási iskolaügyi szakosztály vezetőjének, Zúzák elvtársnak, valamint Krecskó Károly járási tanfelügyelőnek, a Galántai Alapiskola igazgatóságának — munkájukért, a pedagógusoknak pedig az ak­tív részvételért.

Next

/
Thumbnails
Contents