Szocialista Nevelés, 1979. szeptember-1980. június (25. évfolyam, 1-10. szám)

1979-11-01 / 3. szám - Mózsi Ferenc: A szlovák nyelv artikulásciós bázisának kialakításáról az óvodában / A csehszlovák oktató-nevelő rendszer továbbfejlesztése tervezetének kérdéseiről

élet higiéniájának megfelelően minden nap délután 15.00—15.15-ig az uzsonna előtti 10—15 percben kell megvalósítani a szlovák nyelv artikulációs bázisa kialakítását szolgáló foglalkozást.

2.1 A nyelvi anyag

A nyelvi foglalkozásoknak alkalmazkodniuk kell az óvodai nevelési programhoz. Ezért a megtanítandó szóanyagot a gyermek érdeklődési körének megfelelően az anyanyelv aktív szókincséből válogattuk, alkalmazkodva az anyanyelvi nevelés (és a környezetismeret) követelményszintjéhez. Az artikulációs bázis kialakításához szükséges nyelvi anyag témakörei a következők:

— a foglalkozások vezetéséhez szükséges kifejezések;

— a család, a családhoz tartozó személyek megnevezése, neve, egyéb személynevek (bemutatkozás);

— az egyes állatok neve;

— a szoba, a tanterem berendezési tárgyai;

— ismertebb járművek;

— testrészek;

— étkezés, gyümölcsök.

Tekintettel arra, hogy az egyes óvodák erősen eltérő nyelvi környezetben dolgoznak, és így a gyermekek nyelvtudása, a nyelvhez való viszonya is más, nem lehet taxatíve megállapítani a megtanítandó szavak és kifejezések számát. Általános érvényű szabály, hogy a nyelvi foglalkozásoknak a nulla szintről kell indulnia, s ebben az esetben az elsajátított szavak, kifejezések száma kb. 150. Azokban az óvodákban, melyek kétnyelvű közegben vannak, gyorsabb ütemben haladhat az óvónő, de az óvodai nyelvi anyag ebben az esetben is minden gyermek számára azonos (a mondatmodellekkel való műveletek során visszatérünk a kérdéshez).

2. 2 Mielőtt a mondatmodellekről szólnánk, utalnunk kell az izolált szavak tanításának elavultságára. A régebbi nyelvszemlélet és az ennek megfelelő nyelvoktatás a mondatokat a szavak tégláiból kívánta felépíteni a nyelvtani szabályok (a grammatika kötőanyagának) segítségével. Eközben pedig általában elsikkadt az a tény, hogy a mondat több, mint bizonyos szabályok szerint csoportosított szavak összessége. A gondolatközvetítésnek valóságos egysége a mondat. Mondanivalónkat azonban nem az izolált egymásutánjában gondoljuk el, hanem a mondat egészében jelenik meg tudatunkban, s így objektivizálódik egységes akusztikai folyamattá. Tehát a beszélő nem az automatizált (és egymástól izolált) szavak egymásutánjából rakja össze beszédét, hanem a szavakat beszéde összefüggő egységes mozgásfolyamata támasztó pilléreinek tekinti. A régebbi nyelvszemlélet úgy vélte, hogy a kezdő nyelvtanuló csak a szavak összekeresgélése és egymás mellé rakosgatá- sa révén tudja mondatait felépíteni. (Ezért aztán nem egy helyen az óvoda a gyermekeknek szavakat tanított, s a szülőket a hírközlő táblára felírt 2—3 szó megtanítására kérte fel!). Az óvodai foglalkozásokban az audio-oráiis nyelvtanításban már kezdettől fogva egy holmi elvont „szómatematika“ helyett a beszéd a természetes gondolatkivetítés akusztikus képeként szerepel. A beszéd ugyanis nemcsak holmi „elvont értelmi hangjelek rendszere“, hanem egy érzelemvilág vetülete is. A beszéd ritmusa, színe, lejtése a beszélő hangulatát tükrözi. A nyelvhez való pozitív viszony kialakítását éppen az formálhatja a legjobban ezen a szinten, hogy nem elvont dolgot, hanem — a gyermek számára ugyan idegen kifejezési formában — egy élő és hozzá közelálló gyermeki tevékenységet „tanulmányoz“, és ennek segítségével az embe76