Szocialista Nevelés, 1979. szeptember-1980. június (25. évfolyam, 1-10. szám)
1980-06-01 / 10. szám - Simon Jánosné: A tervezet "egyéb" problémái az 1-4. osztályokban
Simon Jánosné A 1 ervezet »egyéb« problémái az 1-4. osztályokban Az utóbbi hónapokban rendszeresen boncolgatjuk a Tervezettel kapcsolatos tapasztalatokat, amelyeket az 1—4. osztályokban szereztünk. Legtöbbször az új tankönyvekről, a munkafüzetekről, a tantervekről, a segédkönyvekről és a segédeszközökről mondunk véleményt, pedig az új tervezet megvalósításának legfontosabb tényezői az iskola vezetősége és a pedagógus. A legnagyobb mértékben rajtuk és kölcsönös segítő-támogató, illetve ellenőrző munkájukon múlik a siker. Néhány sorban két problémát szeretnék érinteni. Az egyiket az iskola vezetőségének, a másikat a tanítónak kell orvosolnia. 1. Tanítóink részt vettek az átképzésen, meghallgattak néhány előadást, elolvasták a segédkönyveket, helytelen lenne azonban az állítás, hogy mindenkinek minden jól megy, egyik napról a másikra megváltozott tanítóink szemlélete, sutba dobták az évek hosszú során alkalmazott, minimális eredményt biztosító munkaformákat, és folyamatosan az újat, a progresszívet alkalmazzák. Nem azt állítom, hogy munkánk zöme nem gyümölcsöző, de szeretnék megemlíteni olyan megoldásra szoruló problémákat, amelyeket helyi viszonylatban kellene, illetve kell megoldani, kiküszöbölni. Segítő kezet, tanácsokat, útmutatást kell adni azoknak a tanítóknak, akik küszködnek az új megvalósításával vagy kényelemből nem fordítanak nagyobb gondot és több időt az oktató-nevelő folyamat lebonyolítására. Súlyos hiba, ha a tanító a Tervezet életbelépése utáni negyedik évben „megfeledkezik“ arról, hogy az anyanyelv óráin az 1—4. osztályban és a szlovák nyelv tanítása során a 3—4. osztályban integrált tevékenységet kell végezni, ha a tanítás 45 percében csak frontális foglalkozásnak vagyunk tanúi, ha a pedagógus a differenciált önálló munkában nem foglalkozik közvetlenül a „rászoruló“ tanulókkal. Komoly buktatók ezek, amelyeket az igazgatóságnak, a módszertani csoportok vezetőinek, valamint az egész pedagógusközösségnek kell felszámolniuk. Hogyan? Az oktató-nevelő folyamatért felelős egyén (igazgató, igazgatóhelyettes] az óraértékelések alkalmával következetesen alkalmazza (ne csak beszéljünk róla) a lenini munkastílus néhány követelményét: bírálata legyen tárgyilagos, könyörtelen a fogyatékosságokkal szemben, állapítsa meg, hogy a tanító ismeri-e az elméletet, és ha ismeri, miért nem alkalmazza oktató-nevelő munkájában; nyújtson segítő kezet, adjon tanácsot, hozzon határozatot, s ellenőrizze azok végrehajtását! Ugyanez a feladat hárul a módszertani csoportok vezetőire is. Persze, ezeknek a feladatoknak csak azok tudnak eleget tenni, akik maguk is eleget tesznek a követelményeknek, elismert pedagógiai szaktekintélyek a kollegák körében, akik nemcsak „beszélni“, de dolgozni is tudnak. Tehát az igazgatónak alaposan fontolóra kell vennie, kit állít a módszertani csoport élére. Nem szabad, hogy e csoportok munkája csak formális, negyedévenként egy összejövetel legyen. A módszertani csoportok vezetőinek tegyenek lehetővé több óralátogatást, legyenek az oktatás módszereinek őrei és ébrentartói, akik csoportjuk tagjait komoly, mély és tudományos munkára késztetik. 2. Nagyon fontos probléma (nemcsak az 1—4. oszt.) a tanítók kérdéskultúrája is. A tanítási óra 20—30 percében az átvett tananyag számonkérése, az új begyakorlása és összefoglalása kérdés-felelet formájában történik. Mint a homokóra szemcséi (mechanikusan) pereg a 20—25 kérdés és felelet. Ha msg314
