Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)
1976-09-01 / 1. szám - Tábi László: Továbbra is a marxi-lenini építés útján
ba, a proletárdiktatúra ilyen vagy amolyan formájába, a társadalmi élet egyes területeinek szocialista átalakulásával összefüggő iramba .. Csehszlovákia Kommunista Pártja egész története folyamán — ismét Lenin szavaival élve — tudatosan tűzte maga elé feladatul, hogy segítsen a munkásosztálynak „teljesíteni nevelő, szervező és vezetőküldetését“, mert enélkül nem lehet megdönteni a kapitalizmust és megvalósítani a szocialista átalakulást. Valahányszor a lenini úton haladt — ahogy Lenárt elvtárs az SZLKP kongresszusán rámutatott —, sikereket ért el. Ha pedig a leninizmus általános érvényű elveitől való elhajlásra, a forradalmi mozgalom jobboldali vagy dogmatikus deformációjára került sor, vereséget szenvedett, nem tudott tájékozódni, tapogatódzott. Forradalmi, lenini párt nélkül — ezt igazolja nemzeteink modernkori fejlődése, és ezt indokoltan hangoztatjuk a CSKP megalakulásának 55. évfordulójával kapcsolatban — el sem lehet képzelni a tőke ellen folytatott harcot és jelenünket sem. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom utáni helyzetben, amely akkor országunk fejlődésére is hatással volt, elértük állami önállóságunkat. Csakhogy akkor nem létezett forradalmi, Lenin tanításával felvértezett munkáspárt. Ezért a köztársaság megalakulása nem hozhatta magával a szociális felszabadulást. A CSKP megalakulásával, amely abban a korban a leninizmus eszméi hatásának legjelentősebb eredménye volt, lefektették az alapokat az új típusú forradalmi munkáspárt kialakulásához. De forradalmi mozgalmunk csupán akkor lett képes történelmi küldetésének teljesítésére, miután magáévá tette a CSKP bolsevizálódási folyamatában, különösen pedig a párt V. kongresszusa után a lenini párt és a nemzetközi munkásmozgalom általános érvényű tapasztalatait. A kommunisták által vezetett és Lenin tanításával felvértezett munkás- osztály fokozatosan egységbe tömörült, maga köré gyűjtötte természetes szövetségeseit, s a fasisztaellenes és nemzeti felszabadító mozgalom éveiben kezébe tudta venni a történelmi kezdeményezést a szocialista célkitűzések megvalósításáért folyó harcban. Semmilyen más társadalompolitikai erő nem volt képes eleget tenni népünk életérdekeinek, sem pedig szervesen egybekapcsolni a fasizmus elleni harcot a demokráciáért és a szocializmusért folytatott küzdelemmel. A leninizmus alkotó érvényesítése a CSKP tevékenységének konkrét feltételei között 1948-ban a dicső februári napokban történelmi győzelmet eredményezett. Megnyitotta a szocialista változásokhoz, a legszebb életcélok megvalósításához vezető utat, amelyekért a kommunisták előző nemzedékei harcoltak. Történelmünknek ebben a legnagyobb és legforradalmibb korszakában megvalósult a minden egyén szabad fejlődésére irányuló felemelő célkitűzés, amely mindazok szabad fejlődésének feltétele, akikről már a tudományos kommunizmus megalapítói is említést tettek, és amely Lenin által alapított szovjet államban és a szocialista közösség országaiban valósággá vált. Az emberiség fejlődésének főútvonalát, amint azt a nemzetközi kommunista mozgalom tapasztalatai és a történelmi fejlődés igazolják, a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, a forradalmi erők szabják meg. Büszkék vagyunk rá, hogy ebből a folyamatból Csehszlovákia is kiveszi részét, hogy a társadalmi haladás nagy eszményeinek megvalósításáért, a szocializmus és a kommunizmus pozícióinak megszilárdításáért folyó harcban mi is részt vettünk. Ezeket a tényeket nemcsak a CSKP megalakulásának 55. évfordulójával kapcsolatban kell megemlítenünk, hanem pártunk idei kongresszusainak értékelésével kapcsolatban is. A CSKP XV. kongresszusának lefolyása és eredményei — Gustáv Husák- nak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének a csehszlovákiai kommunisták legmagasabb szintű tanácskozásán elmondott zárszavából idézve — pártunk egységével, politikai érettségével és forradalmi erejével, a 4