Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)

1977-04-01 / 8. szám - Intelmek - önmagamhoz

A múlt évbqn történt. Gyermekem azzal jött haza, hogy a tanítónéninek születésnapja lesz és aki ajándékot visz neki, az kap tőle csokit. Én meggyőztem őt: ilyet nem mondhatott a tanítónéni, biztos nem figyeltél jól. Egy hét elteltével kisírt szemekkel jött haza a gyerek, és valami olyasmit mondott, hogy én rossz szülő vagyok, mert ő (és néhány osztálytársa) nem kapott az egy koronás csokiból, pedig hogyan ízlett azoknak, akik ajándékot vittek.

Ebben az évben 10,— Kős-t kellett bevinni, hogy gyermekem nőnapra egy szál szegfűvel köszönthessen majd engem. Az egyik ismerősöm gyermeke 2,— Kčs-t vitt be, mert képeslapon köszöntötte az anyukáját. Persze, nem a 2, vagy a 10 korona fáj, hanem a köszöntésnek ez a módja. Én jobban örültem volna egy iskolában készített egyszerű kézimunkának, iskolában megtanult néhány soros versnek, hiszen ez lett volna az igazán szép, iskolához méltó köszöntő.

Munkatársam gyermeke is abba az iskolába jár. Arra kért, az ő panaszát is írjam meg. Gyermekének a múlt évben német nyelvből az órák 64 °/o-a elmaradt. Most is írja az elmaradt órákat. Eddig már 41 %-os az elmaradás, úgy látszik ebben az évben túlteljesítik még a múlt évi elmaradást is.

Én úgy ítélem meg, hogy ezeket a torzulásokat — gyermekeink érdekében — nem lehet szó nélkül hagyni, mert ilyen közösségben elhanyagolják az ifjúság kommunista nevelését, az érzelmi nevelést, az esztétikai nevelést, a munkához való pozitív viszonyt, a küzdés szellemének kialakítását. _____

Szerkesztőségi megjegyzés:

A levél nyilván egyedi problémát tár fel, a szerkesztő bizottság mégis úgy ítélte meg, hogy közöljük az írást. A levelet másolatban megküldtük a Járási Nemzeti Bizottság oktatási osztályának kivizsgálás végett.

Megkérdezték, mi a véleményem a matematikatanár mesterségbeli tudásának a szerepéről az oktatásban és nevelésben? Be kell vallanom, hogy nem szívesen válaszolok. Nem azért, mintha nem értenék egyet a kérdés felvetésével. Sót. Szerintem döntő szerepe van a tanár tantárgyhoz és tanulóhoz való viszonyulásának, a tanár szakmai felkészültségének, lelkiismeretességének. De vajon az ilyen eszmecserék mennyiben járulnak hozzá egy lelkiismeretlen, szakmáját nem értő tanár munkájának a megváltoztatásához? Vajon ez a kategória olvassa-e egyáltalán az ilyen természetű írásokat? A tanítványaimmal szemben megnyilvánuló pedagógiai optimizmusomat nem tudom kiterjeszteni a begyepesedett, kitaposott úton haladó tanárokra... így hát az alábbi gondolataimat ne tekintsék „intelemnek“, magamnak ismétlem, mert meggyőződésem, hogy: ne válassza a matematikatanári mesterséget az, aki

1. nem szereti a gyermekeket, nem tud jókedvűen közeledni hozzájuk (még akkor is, ha egyesek viselkedése jogos felháborodást vált ki a tanárból);

2. aki nem tud vagy nem akar tárgyilagos lenni a tanulók értékelésénél;

3. aki nem képes lépést tartani az újjal, legyen az akár módszertani, akár tartalmi vonatkozású;

Egy szülő a galántai járásból

Intelmek — önmagamhoz

(Folytatás a betétlap 4. oldalán);

256