Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)
1977-02-01 / 6. szám - Megjegyzések a cigánykérédshez
aki e témáról ez idáig a legér- dekfeszítőbb összegezést készítette — nem tehetünk: „Ha a publicisztika, hivatalos adminisztráció és tudományos kutatás szintjén praktikusan elfogadjuk a cigányság kategóriáját, fogalmát, arra egyéb indokot mint társadalmi tudatunkban egy bonyolult történeti úton előállott tükröződés (jelentős részben hamis tükröződés) reális, de kényszerű átvételét, — aligha találunk“. (Világosság, 1973. 1. sz. 4. lap) 4. Nincs mit „bomlasztani“ etnikai, nyelvi egységükön sem. Annál az egyszerű oknál fogva, mert lényegében ilyen egység nincs. Nincs mit sérteni történeti tudatunkon, mert ezzel sem rendelkeznek. Igaz, ez a problémakör a szociális jelíegűnél, illetve a lélek- számnál is bonyolultabb. S nem lehet megkerülni, hogy legalább utalásszerűén ne essék szó eredetükről, történetükről. Meglepő, hogy milyen kevés biztosat tudunk múltjukról. írott történelmük sincs. A különböző tanulmányok éppen ezért — az eredetről, történetükről szóvá — tele vannak a „bizonyára“, valószínű, „annyit mondhatunk csupán“ szavakkal, kifejezésekkel. Maga a cigányság sem őrzi — és ez nagyon lényeges — származásának tudatát. És a közös származás tudatát sem! Történeti emlékezetük sincs. Legkevésbé a cigányok tudják, hon- nét jöttek, mikor Jöttek. Önálló népnevük nincs. (Állítólag több mint ezer évvel ezelőtt, a mai Görögország területén való tartózkodásuk idején ösz- szetévesztették őket egy athinganosz nevű népcsoporttal-szektával — innét a cigány nevük.) Vekerdi József egyik tanulmányában (Élet és Tudomány, 1969, 24. évf. 31. sz.) leíró jelleggel összegezi történetükre vonatkozó eddigi ismereteink lényegét. Először a XVIII. század közepe táján tűnik föl, hogy a cigányok nyelve mennyire hasonlít egy indiai (malabári) népcsoport nyelvéhez. (Egyébként a leydeni egyetemen tanuló, Komárom megyei Vályi István református pap vette észre ezt a hasonlóságot az ott tanuló indiai diákok nyelvét hallgatva.) Száz évvel később a nyelvtudomány azt is kimutatta, hogy az ún. cigánynyelv nagyjából azonos a Kasmír (vagy Pandzsáb) vidékén élt népeknek az első évezred közepe táján beszélt nyelvi szintjével, a következtetés kézenfekvőnek bizonyult: a cigányság, ez az indoeurópai nomád (?) nép, ezerkét-ezerötszáz évvel ezelőtt indulhatott el —egy késői népvándorlási hullámmal — a mai India északi részéről Kis-Ázsia, majd Európa felé. Vekerdi azt is megbízhatóan összegezi: „További útjukat a nyelvükbe került idegen szavakból lehet kikövetkeztetni: perzsa, török, görög és dél-szláv kölcsönszavak találhatók minden cigánynyelvjárásban, tehát a cigányok keresztül vonultak ezeken az országokon.“ így kerültek a Balkán-félszigetre. Itteni tartózkodásuk — X—XIV. század — minden bizonnyal történelmük egyik legfontosabb fejezete. Sokan ideteszik mai műveltségük, kultúrájuk bölcsőjét. (Bár ennek ellentmondani látszik gondolkodásmódjuknak, logikai érzéküknek, magatartásformáiknak ma is bizonyítható indiai-keleti motívum- rendszere.) Ebben az időben még nyelvük is egységesebb lehetett a mainál (az oláhcigányokéról van szó) mindenképpen egységesebb. Etnikai, faji, embertani együvétartozásuk is nyilvánvalóbb volt, mint századokkal később. A balkán-félszigeti tartózkodásuk mint néptörténeti problematika is izgalmas, tele tisztázásra váró kérdésekkel, mert nagyon valószínű, ha maradnak, a feltételek lassú megszületésével, évszázadok múlva Európa többi népével együtt ők is elindulhatnak a nemzetté válás útján. Erre azonban nem kerülhetett sor, alapvetően azért nem, mert többségük először a félsziget északi részébe vándorolt, onnét pedig megkezdte szétáramlását a világba, döntő részük Európába. A cigányságnak tehát történelme folyamán — évszázadokkal ezelőtt — sok oknál fogva nem adatott meg, hogy elinduljon a nemzetté válás útján. A kezdeti feltételek megteremtésére a Balkán félszigeten lehetett a 1Ä2
