Szocialista Nevelés, 1976. szeptember-1977. június (22. évfolyam, 1-10. szám)
1976-12-01 / 4. szám - A képzőművészeti nevelésről / Figyelő
ból nem mondható egyértelműen jónak. A műalkotások, stílusok, művészi megnyilvánulások hierarchiája vagy az „esztétikai fogyasztás“ (konzum] előre megterített asztala ma kevéssé hatékony eszközei az esztétikai nevelésnek. A tanító reflexiói helyett, amelyek úgy hangzanak, mint végső igazságok és értékek, más alapokat kell keresni, mégpedig az alak teljessége, érthetősége, átekinthetőségének, elemi érzésének, a formai ellentétek, az anyag minőségbeli különbségei iránti affinitás fejlesztésével kell kezdeni. Ez az óvodák programjának új értelmezésében jut kifejezésre szemléletesen, ahol a legtermészetesebb utakon kell eljutni a környezet értékeinek szinte mérlegelő értelmezéséhez. Természetesen ehhez az elsődleges megközelítéshez az iskolában már ekoló- giai, urbanisztikai, architektonikái és egyéb jellegű ismeretek is járulnak. Az iskolán kívüli, a szakköri képzőművészeti nevelés terén igazi haladás az utolsó években nem történt. A gyermekművészet nemzetközi versenyein elért legrangosabb siker sem egyénértékű azzal az érdeklődési tájékozódással, amelyre világszerte törekszenek, s amelynek a relaxációhoz, az önmegvalósításhoz, az alkotókészség fejlesztéséhez kell vezetnie. Mindenütt az a cél, hogy az érdeklődés nevelése a „berozsdásodott amatőrizmustól a tektonikus érzékelés, a statikus és dinamikus momentumok funkcionális fel- tételezettségének értéséhez, a színesztétikus alkotásokhoz vezessen (amelyben kapcsolódik pl. a zenei pátosz a színnel, a formával és az irodalmi gondolattal], s egyáltalán eljuttasson a környezetbe való alkotó jellegű, de esztétikailag indokolt beavatkozáshoz.“ (I. Uždil: Souvislosti pŕedškolní, školní a mimoškolní výtvarné výchovy. 1975/76, 8. sz. 3 97—201. old ] A képzőmüvészaíi nevelés űj feladatai az óvodában címmel ugyanebben a számban M. Šašinková gondolatait olvashatjuk. Mint írja, a képzőművészeti nevelés új értelmezése nemcsak a készségek, jártasságok fejlesztését jelenti, hanem a gyermeki személyiség sokoldalú fejlesztését, vagyis a természethez, a tárgyakhoz, az emberekhez való szenzibilis viszony kialakítását a gyermekek alkotásai és a képzőművészet útján. Az új koncepció domináló fogalmai a spontaneitás és az alkotókészség. Az alkotókészség az óvodában az alkotásból fakadó örömet jelenti. Bár az óvónő a folyamat hátterében áll, ő az impulzusok forrása, befolyást gyakorol, de nem ír elő, csupán a feltételeket teremti meg a személyiség- fejlesztéshez. Az esztétikai ítélőképesség, a művészi érzék kialakulása a korai gyermekkorban kezdődik, s ha a gyermek nem részesül megfelelő pedagógiai irányításban, soha ki nem alakulhatnak kellő mértékben személyiségének ezen fontos értékei. VYCHOVÁVATEĽ A képzőművészeti tevékenységnek szerepe van az átnevelésben is. Ezt a tényt különösen a gyermekotthonok, nevelési intézmények dolgozói tudatosítják, persze itt egészen specifikus szerepet tölt be, mert nem csupán az egyén készségeinek, jártasságainak és tehetségének a fejlesztéséről van szó, hanem a diszharmonikus fejlettségű egyén pszichikuma struktúrájába való behatolásról is. A tevékenységre nevelés abból indul ki, hogy az egészség és az ember fejlődésének alapfeltétele a céltudatos tevékenység. Az arteterápikus módszerek (művészet általi kezelés) a nevelésben számos eredményt hozhatnak, pl.: a képzőművészeti produkció elősegítheti a latens alkotó erő felszabadulását, ami különösen szükséges az önrealizálási törekvések gyengülését mutató gyermekeknél; az alkotás folyamata csökkenti a feszültséget, objektivizálja a belső konfliktusokat; elősegíti a szabad idő célszerű kihasználását; remekül edzi az akaratot stb. (Z. Zicha: Význam a místa výtvarné výchovy v pŕevýchovném procesu. 1976, 10. sz. 218—301. sír.j 127
