Szocialista Nevelés, 1975. szeptember-1976. június (21. évfolyam, 1-10. szám)
1976-01-01 / 5. szám - Köszöntő
begutóbb a Zeliezovcei Gimnázium tanári kara látta vendégül az SZPK szerkesztőit, akik mindig szívesen érkeznek az iskolába, hisz ők maguk is pedagógusok. Szokás szerint délelőtt hospitáltak a tanítási órákon, s így közvetlenül a gyakorlatban láthatták, milyen szolgálatot tesznek a tankönyvek az oktatás folyamatában. A délutáni órákban az alapiskola és a gimnázium pedagógusai, valamint a szerkesztők beszélgetésre gyűltek össze. Csömör István igazgatóhelyettes szívélyes üdvözlő szavai után Dr. Bertók Imre, a Magyar Szerkesztőség vezetője ismertette a kiadó munkáját és távlati terveit, amelyek szorosan összefüggnek az új iskolarendszerrel. A következő években nagy feladat hárul a kiadóra. Megkezdődött a kísérleti tankönyvek, munkafüzetek, munkalapok kiadása, továbbra is folyamatosan kiadják a tanári és a tanítói segédkönyveket. Hangsúlyozta, hogy különösen nagy súlyt fektetnek a szlovák nyelv oktatását és elsajátítását elősegítő tankönyveknek, konverzációs kézikönyveknek és a módszertani szakirodalomnak kiadására. Tudvalevő, a szlovák nyelv elsajátítása rendkívül fontos, hisz a társadalmi kommunikáció szempontjából szükséges, hogy a magyar tanítási nyelvű alapiskolát vágy- gimnáziumot elvégző fiataljaink megfelelő szinten bírják a többség nyelvét, s ne legyenek nehézségeik társadalmi érvényesülésük során. Rövid vitaindító beszéde végén dr. Bertók Imre kérte a résztvevő tanárokat és tanítókat, mondják el véleményüket tankönyveinkről, figyelmeztessenek a hiányosságokra és hibákra, hogy azokat a jövőben kiküszöbölhessük. A pedagógusok éltek is az alkalommal. Csaknem minden résztvevő tantárgyai kapcsán megjegyzéseket fűzött a tankönyvekhez. Gerő János igazgatónak a tanköny szerepét és szükségességét hangsúlyozó szavai után a pedagógusok sorra vették az egyes tankönyveket és rámutattak a hibákra, amelyeket minél hamarabb orvosolni kell, nem fukarkodtak azonban a dicsérettel sem. Az SZPK Magyar Szerkesztősége különösen Nagy Bélának a Szervetlen kémia a gimnáziumok és egészségügyi szakközépiskolák 1. osztálya számára című tankönyv részletes és alapos bírálatát méltatta. Örülünk, hogy a Zeliezovcei Gimnázium pedagógusa az említett könyv megjelenésétől eltelt aránylag rövid idő alatt tüzetesen áttanulmányozta a tankönyvet, és felhívta a figyelmet a kiküszöbölendő hiányosságokra, valamint pontatlanságokra. Meg kell jegyeznem, hogy a szerkesztők mindig szívesen veszik, ha a pedagógusok egy-egy tankönyv megjelenése után és gyakorlati alkalmazása során felmerülő észrevételeiket megírják az SZPK Magyar Szerkesztőségének. Hadd mondjak ez úton köszönetét a Magyar Szerkesztőség nevében a želiezovcei tanári karnak a szíves fogadtatásért, a tapasztalatcseréért, továbbá azért a készséges segítségért, amelyet a tankönyvírás és -bírálat terén eddig nyújtottak. Kérjük a pedagógusokat — nemcsak a želiezovcei- eket, ahnem a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák valamennyi pedagógusát —, a jövőben is közöljék velünk a tankönyvekkel kapcsolatos észrevételeiket. Reméljük, a kölcsönös együttműködés meghozza gyümölcsét, s jobb, korszerűbb tankönyveket adunk tanulóink kezébe. O. A. KÖSZÖNTŐ TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Egy-egy évforduló a számonkérés és értékelés időszaka. De különösen indokolt, sőt kötelező a mérlegelés akkor, ha olyan ügy szolgálatáról van szó, mint amilyen ügyet a Szocialista Nevelés képvisel: a tét nemzetiségi iskolánk ifjúságának olyan szintű nevelése, hogy az hazánkban bárhol, bármilyen foglalkozásban megállja a helyét. A Szocialista Nevelés már indulásakor jól tudta, hogy népművelésünknek,, oktatásügyünknek tartalmában és formájában egyaránt meg kell újhodnia, hogy híven szolgálhassa pártunk művelődéspolitikai céljait. * Elvitathatatlan érdeme, hogy abban segített, amiben leginkább szükség volt segítségre: a korszerű problémák ismertetésében és az új módszerek kidolgo156