Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1974-10-01 / 2. szám - Szathmári István: Fogalmazás és stilisztika

bára) formai elemeknek: a nyelvi — illetőleg a szövegben már — stiláris eszközöknek a „stilisztikái mondanivalóját, hírértékét“.

4. Most pedig a stilisztikából ragadjunk ki egy olyan területet, amely közvetlenül összefügg a fogalmazással, és amely elsősorban nem a szépirodalmi stílus, hanem a mindennapi nyelvhasználat felől közelíti meg a kérdéseket (egyébként példáim jobbára vidéki újságok nyelvéből valók). Lássuk a színes és hatásos stílus eszközeit.

Induljunk ki a hatásos stílus fogalmából. Ismeretes, hogy a nyelv fő funkciója a közlés: bizonyos mondanivaló megértetése. Igen ám, de ilyeneket is gyakran mondunk: „Ezer éve nem láttalak!“ (Ehelyett: régen, vagy egy hete, vagy két- három órája.) — „Unos-untig itt ül a nyakamon.“ (Ehelyett: „Gyakran — e- setleg: hetenként — eljön hozzánk.“) — „Csak egy pillanatot várj!“ (Az persze lehet tíz perc, egy fél óra vagy akár több óra- is.) — Vagy ahogyan Petőfi kifejezi szerelmi érzését:

Szeretlek kedvesem,

Szeretlek tégedet,

Mint ember még soha,

Sohasem szeretett!

Logikailag, érzelmileg vajon igazat közölnek ezek a mondatok? Nyilvánvalóan nem. Itt ün. túlzásokkal, nagyításokkal

van dolgunk.

Vagy vegyünk néhány hasonló plédát más területről is. Ha valaki nagyon lassan, egyenesen lustán készülődik valamihez — egy kicsit enyhíteni, szépíteni a- karván a helyzetet valamilyen okból — azt mondjuk: „Ne olyan kényelmesen mozogj!“ Vagy ha valaki csúnya, vagy éppen ronda — nem akarván megsérteni azt, aki a kérdéses dolog milyensége felől érdeklődött tőlünk — ezt jegyezzük meg: „Hát nem a legszebb!“ (L. továbbá: becsudálkozott, nagyon a pohár fenekére nézett, ahelyett, hogy alaposan berúgott; plagizál, ahelyett, hogy ellop; legújabban: mosdó, ahelyett, hogy WC; stb.) Ezekben ez — ún. eufemisztikus — esetekben sem az „igazat“ mondjuk, hanem helyette illendőségből, a hallgató iránti tapintatból enyhítő, szépítő szót vagy kifejezést alkalmazunk. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez utóbbinak az ellenkezője is megtörténhet: kisebb- nagyobb indulat hatására a semleges vagy közömbösebb hangulatú szavak helyett durvábbakkal, vulgáriasabbakkal élünk. Például azt mondjuk valakire, hogy röhög, zabái; vagy ronda, vén satrafa; vagy hülye, szamár; stb. Az efféléket Ikakofemizmusnak, kakofemisztikus szavaknak, kifejezéseknek nevezi a stilisztika.)

Miért történik mindez? Azért, mert beszédünkkel, írásunkkal nemcsak gondolatainkat, hanem érzelmeinket, akaratunkat is kifejezhetjük, továbbá mert mindig alkalmazkodunk a hallgatóhoz, olvasóhoz; röviden hatni akarunk. Tételünk azonban nemcsak az említett esetekre érvényes: valójában minden — szóban elmondott vagy leírt — mondatunkkal hatásra törekszünk.

Ha a stilisztika legátfogóbb kategóriáit: a stílusrétegeket vesszük szemügyre, — úgy gondolom — a szépirodalmi, a publicisztikai, a szónoki, az előadói és a társalgási stílus efféle törekvéseit nem kell igazolni. De hatni akar — természetesen a maga módján — például a turn á n y o s stílus is. Nemcsak a rá jellemző műszókkal és kifejezésekkel (terminus technicusokkal), következtető és magyarázó mondatokkal, gyakran bonyolult gondolatokat megvilágító mondatszerkezetekkel és mondatfelépítéssel stb., hanem szívesen él — ha nem is éppen sűrűn — például az ismétlés, az ellentét, a szónoki kérdés, a szóképek stb. nyújtotta hatással. Lássunk egy, bár nem gyakori, érdekességénél fogva mégis jellemző példát: „Mikor Bérezi Géza mint kapitány, s az ő nyomán mi néhányan, mint szerény hajósinasok, elindultunk a magyar nyelvtörténet viharos tengerén, nyilván nem gondoltunk még arra, hogy ez a szerény kezdeményezés van hivatva később egész eddigi nyelvtörténeti tudásunkat és módszerünket felborítani, s a helyébe újat építeni.“ (Deme László hozzászólása Bérezi Gézának a III. Országos Nyelvészkongnesszuson elhangzott „A magyar történeti nyelvjáráskutatás“ c. e- lőadásához. Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet, Budapest, 1956, 325.)

5. Mielőtt a színes és hatásos stílusnak talán a legfontosabb eszközeiről, a szóképzésről beszélnénk, ejtsünk néhány szót azokról a fentebb idézett példákról, amelyekkel a stílusnak a hatásra való törekvését igyekeztem igazolni, s amelyeket „erősítés“, illetőleg „nagyítás és túlzás“ címen tartunk számon.

A kifejezés erősítésének két fő módját különböztethetjük meg. — 1. Az alaki erősítés azt jelenti, hogy a szót (a szó hangalakját) megismételjük vagy tovább- 'képezzük. Indítéka az, hogy a beszélő mintegy tovább akar időzni egy-egy fogalomnál, vagy azért, mert az valamilyen óiknál fogva mély hatással volt rá (csodálat, indulat, bánat stb.), vagy mert a kiemeléssel fel akarja rá hívni a figyel45