Szocialista Nevelés, 1974. szeptember-1975. június (20. évfolyam, 1-10. szám)

1975-02-01 / 6. szám - Mózsi Ferenc: Kedves Olvasó!

KEDVES OLVASÓ!

„Nekik így is jó“, így reagált egy szülő arra a hírre, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák nem igyekeznek olvasmánnyal, főleg a fantáziát megmozgató, ifjúsági tudományos-ismeretterjesztő irodalommal ellátni tanítványaikat, hiszen a 600 kiküldött levélre (lásd a Szocialista Nevelést!) csak 30-an válaszoltak. A levélben részletesen beszámol: mi mindent tett annak érdedében, hogy gyermekét értékes irodalomhoz, főleg a továbbtanulást serkentő ismeretterjesztő művekhez juttassa. Az olvasóvá nevelés ma már ugyanis nem azt jelenti, hogy az olvasó — *a XIX. századi széplelkek vagy unatkozó úri lányok mintájára — az irodalmi műben kizárólag az izgalmak forrását, a menekülést és a hősökkel való „teljes“ azonosulást lássa. A mai olvasó számára olvasmány ugyan ez is, de ennél több: a hasznos és érdekes ismeretek tára és a társadalmi jelemelkedésnek, az aspirációk nevelése-nö- velésének az eszköze.

A jó tollú levélíró-szülő, aki nem nevezte meg magát, hanem csak N. Gy-vel szignálta Izsán feladott levelét, azt panaszolja, hogy az iskolában csak egy megadott időben lehet könyvet kölcsönözni és így a bejáró tanulók számára ta könyvkölcsönzés gondot okoz. Tehát ahelyett, hogy a tanítók ösztönöznék a tanulókat az olvasásra, hogy óráról órára „könyvvel a hónuk alatt jelennének meg“, tanítványaik számára inkább megnehezítik a könyvkölcsönzást. A névtelen levélíró levelét a következő Kodály idézettel zárja: „... Akinek nem mindegy, mi lesz itt a zenében (N. Gy. zárójelbe tette) egy-kát emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor ének hallik ki belőle (zárójel N. Gy.-től)“.

N. Gy. nem nevezte meg sem az iskolát, sem nevét. Sorait, mint „a Szocialista Nevelést csak néha olvasó szülő“ írta. Levele sok helyütt — úgy véljük — túlzóan bíráló. Főleg a magyar, szlovák és a fizika tanárait szidja, meg az oktatásügyi dolgozókat — a járási tanfelügyelőket (név szerint is!), „akik nem tesznek semmit sem, hogy javítsanak a helyzeten...“ „Pedig a pedagógus kollégák, az igazgató, de még a tanfelügyelők is — írja a levél szerzője — tudják, melyik pedagógus mit ér és mit tesz. Persze igazán ezt csak mi tudjuk, a szülők. S ennek legjobb barométerét januárban, az iskolába iratás idején figyelhetnék meg a pedagógusok.“

Egy levél még nem mérvadó. Nem is lehet tipikus, hiszen a konkrétumokat nélkülöző megállapítás egy hiúságában sértett szülőnek is lehet a reakciója. Ismerjük eredményeinket és hiányosságainkat. Nincs okunk a vészharang kongatására vagy a bűnösökre való újjal mutogatásra. Tény, hogy a levél tartalmazta konkrétumokat az illetékesek teljes komolysággal felülvizsgálják, s amennyiben erre szükség lesz, bizonyára megtalálják az orvoslás módját. Mi csak azért közöltük a levél néhány észrevételét, mert ezzel is szerettük volna felhívni a Kedves Olvasó figyelmét: munkánk a társadalom reflektorfényében áll. A szülők kiváló munkát követelnek tőlünk, s ha ezt nem kapják meg, vagy úgy vélik, hogy nem kapják meg, akkor joggal panaszkodnak, illetve ahhoz az iskolához fordulnak, ahol ezt — véleményük szerint — teljesebben kapják meg. (Például: hány Ipolyság, Zselíz környéki tanuló tanul a bratislavai magyar gimnáziumban?) Az Izsán keltezett levél tehát nem azért