Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-11-01 / 3. szám - Mózsi Ferenc: A pedagógus novemberi gondolatai
A PEDAGÓGUS NOVEMBERI GONDOLATAI November 7. a hatalom átvételének szimbóluma. Annak a szimbóluma, hogy ekkor vette kezébe első ízben a marx-lenini tanokkal jelvértezett, az egységes forradalmi-bolsevik párt vezette proletariátus a hatalmat. S ez a hatalom azóta meghatványozódott. A gazdasági, politikai és katonai hatalom az alapja annak, hogy a kultúra hatalmát is meghódíthassa a nép. Mi ennek a harcnak vagyunk katonái, s ezért a mi részünkre november 7- ének, a történelem kétségen kívül legnagyobb mérföldkövének, általános tartalma mellett egyedi tartalma is van. Erről akarunk szólni most is, novemberre emlékezve. Ennek jegyében idézzük a CSKP és az SZLKP KB ez év júliusi plénumát, mely az ifjúság szocialista nevelésének mélyreható, komplex elemzése alapján felülvizsgálta a tennivalókat, újra fogalmazta és pontosan körülhatárolta feladatainkat a tettekre ösztönző meggyőzés érdekében. A plénum határozatai értelmében az egyes minisztériumok, a társadalmi és kulturális szervezetek felmérték: mit kell tenniök az ifjúság nevelése terén. Természetes, hogy e téren mi vagyunk az „elsők az egyenlők között“ az eddig még fel nem derített lehetőségek kutatásában. Ez a tevékenység pedig egyaránt jutalmazhat tüstént alkalmazható eljárásokkal vagy az ifjúság nevelésének nagyobb horderejű, hosszabb időt, sok kísérletezést és nagy körültekintést igénylő eljárásokkal. Az iskola rendeltetésénél fogva cselekvő részese a jövő építésének. Minden erejével az immár hatalmon belül levő népet szolgálja, azonosul a novemberi gondolatokkal, a nép érzelmeivel. A novemberi események tették lehetővé — közvetve — hazánkban is azt a nagyméretű országépítő munkát, melynek szerves része az iskolaügy fejlődése és állandó tökéletesítése. Az eredményeket jogos büszkeséggel vesszük számba. Nagy eredményeink között tartjuk számon, hogy az oktatás minden gyermek és ifjú, az egész lakosság számára — nemzetiségre való tekintet nélkül — hozzáférhető, és az oktatás minden foka ingyenes. Tehát nem papír-jogokról van szó, hanem a jog legteljesebb gyakorlásának lehetőségéről. Igen, lehetőségéről, mert ahhoz, hogy minden tanulóból képességeinek maximumát tudjuk „kibányászni“, ahhoz még sokat kell nőnie a szocialista iskolaügynek, a pedagógusoknak. Erről tárgyaltunk az elmúlt hónapokban, ezt a megtisztelőén nehéz feladat-komplexumot summáztuk a határozat feldolgozása során. A nagy és igényes feladatok ellenére is derűlátóan, törekvéseink, álmaink beteljesülésének bizonyosságával ünnepeljük november 7-ét. Derülátó ünneplésünk kifejezője a lelkes, teremtő tevékenység, a fokozott erőfeszítés arra, hogy minél teljesebben váltsuk valóra a CSKP és az SZLKP KB júliusi plénumainak határozatait, ezt a nagyszerű távlatokat feltáró, nagyszabású programot. Ez is harc — harc az ifjúság tudatának formálásáért, azért, hogy a lehetőség teljes egészében váljék valósággá. A tanulás lehetősége ugyanis csak akkor válhat mindenki számára elérhető társadalmi valósággá, ha a pedagógusok a tanítás eredményét tanítványaik tanulásra nevelésében látják majd. Tehát abban, hogy milyen a tanulók attitűdje a matematikához vagy a szlovák nyelvhez, hogy vajon szeretik-e édes anyanyelvűket, rajonganak-e az irodalomért. Az ilyen tanulásnak pedig az eredménye abban mutatkozik majd meg, hogy tanítványainkban nagy transzferhatású információstruktúrák, megoldási módszerek alakulnak ki. Ezek a tanulók már nem lehetnek pályatévesztettek, mert igényük a tanulás — szólítsa őket az élet bármilyen posztra is. Részükre a többé, a jobbá válás saját maguk hasznára s az egész szocialista társadalom javára — s ez a novemberi gondo65