Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-10-01 / 2. szám - Papp Endre: Korszerű eljárások az 1. osztályban / Az alsótagozati nevelés életéből
Az alsótagozati nevelés életéből KORSZERŰ ELJÁRÁSOK AZ 1. OSZTÁLYBAN Az alábbi cikk a szerzőnek a Szocialista Nevelés 1972 szeptemberi számában hirdetett pályázatára beküldött díjnyertes munkája PAPP ENDRE Ez a tanulmány az első osztályban folyó oktató-nevelő munka színvonalának emelését kívánja előmozdítani, de átfogó komplex megoldást javasol az 5—7 évesek eredményesebb oktatását is beleértve. Napjainkban sokat panaszkodunk az oktató-nevelő munkánk eredményességét illetően. A tanító a gyerekeket, a szülőket és a felsőbb szerveket, a szülők és a gyerekek a tanítót és az iskolát hibáztatják. Felsőbb szerveink pedig a tanítóban látják az eredménytelenség okát. Az eredményeink távolról sem kielé- gítőek, a helyzettel senki sem elégedett, de külön-külön az említettek közül egyik sem érzi magát hibásnak. Kérdezzük csak meg külön-külön a tanulókat, a szülőket, a pedagógusokat, az igazgatókat, a járási vagy a kerületi tanfelügyelőt, a minisztérium illetékeseit, a tankönyvkiadót. Mindenki másban a másikban keresi és benne látja a hibát, az eredménytelenségek okát. Az említettek kölcsönös vádaskodását nap mint nap halljuk, olvassuk, írunk is róla. Tehát mindenki előtt ismeretes, ennek ellenére a jelenleg érvényben lévő tantervi követelményeket, tantervi szintet a tanulók többsége mégsem éri el. Nem érjük el a mai alacsony szintnek számító követelményeket sem, mi lesz hát a közeljövőben bevezetendő igényesebb tantervi követelmények sorsa? Folytatódik ez a kölcsönös vádaskodás majd tovább? Kinek kellene, kire vár ennek a konfliktusnak a feloldása? Kinek mit kéne tennie — de sürgősen és konkrétan — annak az érdekében, hogy legalább a jelenlegi tanterv követelményszintjét a valóságban is elérjük? Mindenki tegye meg a magáét! Adjunk ki szigorúbb intézkedéseket! Tanítsunk lelkiismeretesebben! stb. stb. hangzanának a jótanácsok aszerint, hogy kit kérdeznénk. Ez így újból a kölcsönös vádaskodáshoz vezet. Ne kérdezzünk inkább senkit. A megoldást a hazai és a külföldi korszerűsítési kísérletek, tapasztalatok alapján kell megkeresnünk. A megoldáshoz szeretnék néhány konkrét javaslatot tenni: 1. A tanítók túlnyomó többsége lelkiismeretesen és az előírásoknak megfelelően végzi a munkáját. Erről a lelkiismeretes munkáról tudni kell, hogy minden tanulmányi hátrányt a 4—7 éves korban kell és érdemes kiküszöbölni, mert utána már szinte az összes eset reménytelen; fölösleges és eredménytelen a sok-sok idegölő munkát az ilyen tanulókba fektetni. Ezek miatt marad le azután az egész osztály, itt van a lemaradásnak az oka, gyökere. Tehát a tanítók és a többi felsőbb szerv lelkiismeretes, becsületes munkája rövid időn belül megtérül, megmutatkozik, ha a 4—7 évesekre jobban odafigyelünk. A velük való jobb foglalkozás, a beléjük való több „invesztálás“ a leggazdaságosabb. Sajnos ezt eddig nagyon elhanyagoltuk. 47
