Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1973-09-01 / 1. szám - A Pedagógiai Kutató Intézet módszertani utasításai az 1973/74-es iskolai évre
A Pedagógiai Kutató Intézet módszertani utasításai az 1973174-es iskolai évre UTASÍTÁS a szlovák nyelv tanításához az alapiskolák 1—3. osztályában A SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma a Pedagógiai Kutató Intézet javaslatára a szlovák nyelv tanításáról az alapiskolák 1—3. osztályában a következő utasítást adja ki. 1. Az alapiskolák ellenőrzése során, valamint a szlovák nyelvet tanító pedagógusok országos szemináriumain szerzett tapasztalatok és a tanulói tudásszintvizs- gálatok egyértelműen igazolják az audiovizuális, strukturális-globális tanítási módszer sikeres meghonosodását az 1. és a 2. osztályban. A Képes Nyelvkönyvek és a Tanítói kézikönyvek használata ma már kielégítő szintű. Jelentősebb hiányosságok csak e módszernek az összevont tanulócsoportos (kisiskolák) osztályok körülményeire való adaptálásában mutatkoznak, valamint 'az egyes foglalkozásoknak a tanítási óránál kisebb egységekre való felosztásában, ‘azaz: a szlovák beszédgyakorlatok mindennapossá tételében. Az alábbiakban az utóbbi kérdéskomplexummal fogunk foglalkozni elsősorban az osztott iskolák körülményei között. 2. A pedagógusok zömében beidegző- dött a tanítás megszokott szervezeti egysége, a 45 perces tanítási óra, azaz a csengetéstől csengetésig való tanítás. Annak ellenére, hogy — főleg az első, második és a harmadik osztályban — az óra- és a tantervek már régebben is előírták a félórás egységekben való tanítást, például a zenei nevelés és az írástanítás tantárgyaiban —, az előírás kötelező volta ellenére a félórákban való foglalkozások mind ez ideig nem váltak a mindennapok gyakorlatává. Érthető, hogy a pedagógusok részéről a szlovák nyelvoktatásnál megkövetelt mindennapi szlovák nyelvi beszélgetések megszervezése szintén sok megnemértésbe ütközik. A tanítók általában idegenkednek a mindennapos, kis egységekre bontott tanítás szervezésétől. Ezért az alábbiakban igyekszünk bizonyítani: a mindennapos, sűrűbb beszédgyakorlásnak nagyobb a hatásfoka, mint a csak heti két-háromszor végzett, ugyanakkora időegységet reprezentáló beszédgyakorlatnak. 3. Neveléslélektani szempontból ugyanis egyes kutatók azt állítják, hogy akárhány évig tanul is valaki idegen nyelvet heti két órában, a beszédkészség szintjére nem jut el. Ezt látszik igazolni például az a gyakorlat, hogy a teljesen idegen nyelvű közegben eltöltött idő (pl. a szlovák, német szóra küldött gyermek vagy a külföldön tartózkodó felnőtt) többet érhet több évi, felaprózott nyelvtanulásnál. A neveléslélektan azonban arra is figyelmeztet, hogy a gyakorlást nem lehet vég nélkül halmozni. Bizonyos határon túl rohamosan csökken a motiváció ereje, s jelentkeznek a pszichés gátlások, a telítettség (szaturálódás) jelei, s minél fiatalabb, annál fáradékonyabb a tanuló. (Ezt az összefüggést nevezi a szok- irodalom a „csökkenő hozadékok törvényéinek). További kutatások feladata lesz, hogy az ideális frekvencia határértékeit, azaz a szlovák nyelvoktatás osztályonkénti óraszámát felderítse. Persze ez szorosan összefügg a módszer és a tartalom kérdéseivel — s mind ez ideig egyelőre inkább ezzel foglalkoztunk. Tapasztalataink azonban ezt mutatják: a mindennapi gyakoroltatás az ismeretek automatizálását rendkívül előnyösen befolyásolja. E téren is a pedagógusok bizonyos szemléleti változására van szükség. A csengetéstől csengetésig tanítás szokássá csontosodását fel kell, hogy váltsa — főleg az első és a második, de a zömmel készséget megkövetelő tantárgyaknál a felsőbb osztályokban is — a rövidebb, de gyakoribb, mindennapos foglalkoztatás gyakorlata. Tudunk olyan franciaországi próbálkozásokról, hogy a beszédkészség fejlesztése érdekében kétszeresére sűrítik a nyelvtanulás első 3— 14
