Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)

1973-09-01 / 1. szám - A szocialista nevelés érdekében / Látóhatár

is, ugyanúgy az anyanyelvi képzés során is szem előtt kell tartanunk, hogy az egyedi jelenségeket az egyetemes egy sajátos megnyilvánulásaként láttassuk és tanítsuk az iskolában. Az oktatás folyamán így nemcsak a szaktárgyat tanítjuk a valóságnak megfelelően, hanem általános, az ember egész életén át funkcionáló gondolkodási képességeket is fejlesztünk azzal, hogy a tanítási órákon a megismerés az egyetemes, a különös és az egyedi dialektikájának jegyében valósulhat meg. Ez lehetőséget teremt a tananyag adatmennyisége csökkentésére (ha a tantevri átfedéseket kiküszöböljük) ésb) az alapvető (nyelvismereti bázist teremtő) ismeretekre való koncentrálásra. Tehát a nyelvi képzés területén ez lehetne a váza (struktúrája) annak a változásnak, mely a tananyagközpontú iskolát és pedagógusi szemléletet nevelésközpontú iskolává és pedagógusi szemléletté, azaz korszerűvé, a kommunista nevelés cél- és feladatrendszerének megfelelővé (modellé) alakíthatná.

Így biztosíthatná az anyanyelv oktatása (de az erre épülő kultúra ismerete, szeretete és egész életre szóló igénye is) azt a biztos bázist, alapot, mely a mi körülményeink között megbírja a kétnyelvűséget (és a bikultúráltságot). A tananyagközpontú iskolában a tanuló az irodalmi nevelés során lexikális adatok halmazát biflázza, és az irodalmi alkotást művészi varázsától megfosztó tartalmakat mond. A nevelésközpontú iskola — a kommunista ember- eszmény minél jobb megközelítése érdekében — tanítványait irodalmat ismerő, szerető és igénylő emberré, az irodalmi alkotásokért rajongó olvasóvá neveli.

A nevelésközpontú iskola — s kizárólag csak ezt az állításunkat akarjuk a fenti példával igazolni — nem jelent „engedményt“ az oktatásközpontú iskolával szemben, hanem más, korszerűbb pedagógusi szemléletet követeli Nem „kevesebbet“ kell tanítani, hanem a konkrét cél elérése érdekében, a kommunista embereszmény minél jobb megközelítése érdekében —, hangsúlyozom ismételten — jobban kell tanítani, s ennek segítségével (a feladatteljesítéssel birtokba vett eszközzel) kell tanulóinkat „tanítvánnyá nevelni. Mert elsődlegesen nem az a baj, hogy tanulóink ismerik az irodalmi nevelés tankönyvei tartalmazta, zömében lexikális anyagot. Ez eredménye az oktatóközpontú iskolának, — igaz, az értelmi képességek közül szinte kizárólagosan csak a tanuló memória-készségét veszik igénybe; elhanyagolják a logikus gondolkodás fejlesztését, s ezáltal nem nyújtanak intellektuális örömet, s így nem nevelnek a ma annyit emlegetett permanens önképzésre. Elszomorító eredménytelensége azonban — s ez sajnos a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák jelenlegi helyzetére vonatkozóan a tipikus — hogy tanítványainak csak kis százalékát tudja az irodalmi alkotásokért rajongó olvasóvá nevelni, a költészet vájtfiilű élvezőivé avatni. S hogy milyen irányú is legyen a tantárgyak keretén belüli korszerű pedagógusi szemlélet? Ennek a kérdésnek megválaszolása — főleg részletes kidolgozása — a korszerűsítés elsődleges kritériuma, a kommunista nevelés hatékonysága emelésének elengedhetetlen feltétele. A választ az egyes tantárgyak pedagógiája és a szakdidaktikák a hivatottak megadni, gyorsuló korunk sürgette precizitással. S ezeket a kérdéseket kell majd az új tanévben lapunkban a Szocialista Nevelésben boncolgatniok a csehszlovákiai magyar pedagógusoknak.

11