Szocialista Nevelés, 1973. szeptember-1974. június (19. évfolyam, 1-10. szám)

1973-12-01 / 4. szám - Tábi László: Új célok, új távlatok

n

oktatás és a nevelés egységének elve, ugyanúgy mint az az elv, hogy a pedagógusnak minden tantárgyban és minden diszciplínában nevelnie kell.

Fokozatosan javul az 1968—1969-es években a zűrzavar által szétzüllesztett munka- és tanulmányi fegyelem, csökken a bukott tanulók és diákok száma. Mindezek ellenére a pozitív eredmények mellett látnunk kell a fogyatékosságokat is. Közülük néhány jogosan nyugtalanít. Miben gyökereznek ezek a fogyatékosságok? Mindenekelőtt jellemzők a formalizmus terjedő megnyilvánulásai, amelyek a nevelőmunkában megenged- hetetlenek. Iskoláink gyakori politikai jellegű tevékenységet mutatnak ki, de ezek gyakran csak mutatós, látványos jellegű akciók. Irányelveket és útmutatásokat adnak ki, gyakran lehetetlen határidővel, úgyhogy teljesítésük hatékonysága egyenlő a nullával. Habár hangsúlyozzuk az egyéni munkát és a rendszeres eljárás fontosságát a nevelés területén, megelégszünk a tömeges egyszeri akciókkal. Az ilyen formalisztikus eljárás eredménye, hogy beérjük azzal, hogy a politikai-nevelő munkában a belső énjéből a pedagógusok és nevelők csak kis része vállal munkát, s a nagyobb részük csak lojálisán, kezdeményezés nélkül, lélektele- nül, csak látszat módjára teljesíti az adott feladatokat. Ha az elmondottakat összegezzük, megállapíthatjuk, hogy sok iskolában alacsony színvonalú politikai-nevelő munka folyik, s nem felel meg a jelenlegi követelményeknek. Az ilyen „szinténmunkát” elutasítjuk. Emellett, mint erre CSKP KB utolsó ülése is rámutatott, minden fokú és nemű iskolának megvannak a maga külön speciális, különleges problémái.

Az iskoláskor előtti nevelésben nem értékelik eléggé az óvoda pedagógiai szerepét; lehetővé kell tenni, hogy nagyobb számú gyermek részesüljön óvodai előkészítésben és kerüljön így az alapiskolákba. Ehhez meg kell teremteni az anyagi és a személyi feltételeket, hogy ezek a gyermekek — bár korlátolt mértékben is — hetente néhány napot óvodai előkészítésben részesüljenek pl. az alapiskolák helyiségeiben.

A kilencéves alapiskolákban a tanulók mintegy 15 %-a nem fejezi be a kötelező alapiskola kilencedik osztályát, hanem nyolcadik, vagy még ennél is alacsonyabb évfolyamban végeznek. A politechnikai és munkára való nevelés feltételei az iskolák mintegy csak 50 %-ában léteznek, míg a többi iskolában ebben az irányban lényegében csak improvizálunk. Az iskola nem teljesíti kellő mértékben feladatát abban az irányban sem, hogy a gyermekek a tananyagot az iskolában sajátítsák el, és így a tananyag egy részének elsajátítását (természetesen a nehéz tantárgyakét) a családra hárítja. Az alapiskola mindeddig nem szentel elegendő egyéni figyelmet a lemaradó tanulóknak, de a tehetséges dikoknak sem.

Az iparitanuló-iskolák iskolarendszerünk leggyöngébb láncszemei annak ellenére, hogy a gyermekek 60—70 %-a ebbe az iskolába kerül, és a munkásosztály új nemzedékét van hivatva előkészíteni. Az iparitanuló-iskolák eléggé monotechnikai jellegűek, és nem nyújtanak elegendő általános képzést, személyi állományuk nem kielégítő, és központilag nincsenek eléggé irányítva. A kitanult ifjúmunkásoknak nem biztosítják a folyamatos átmenetet az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez, és ezáltal a főiskolai (egyetemi) tanulmányok folytatásához sem.

99