Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1970-11-01 / 3. szám - Pezlár, Ľudovít: A jelen politikai helyzet és az SZLKP iskolai szervezetének munkája
A későbbi időszak egyik komoly hibája volt az elvtelenség, bizonyos kon- vencionalizmus, mindent kompromisszummal megoldani olyan erőkkel is, akiknek semmi érdeke sem volt a szocialista rendszer fejlesztése. A párt már 1968 januárja óta fokozatosan veszteni kezdett marxista—leninista jellegéből. Jobboldali típusú, szociáldemokrata jellegű párttá alakult. A felelősség mindezért az akkori politikai vezetőséget terheli. 1968 januárja után — valamennyi, jobboldali és dogmatikus hiányosság megszüntetése helyett — a párt vezetőségében levő jobboldali vezetők és A. Dubček gyengesége folytán széles körű érvényesülése nyílt a szocialistaellenes erőknek és irányzatoknak. Ez a folyamat bizonyos változatban 1968 után is folytatódott. Csak az 1969. évi áprilisi plénum hozott döntő fordulatot, amikor a párt síkra szállt marxista-leninista jellegének megújításáért. A konszolidáció folyamán — ahogyan már említettük — a jobboldalt szervezési szempontból megsemmisítették. A jobboldali és szocialistaellenes erők nagy részét kizárták a pártból. Ezek eltávoztak a szocialista társadalom vezetéséből is. Ez azonban nem jelenti, hogy a jobboldali és szocialistaellenes erők igyekezetét politikai nevelőmunkánkban lebecsüljük. Továbbra is tény marad, hogy ezek az erők kapcsolatban maradnak a külfölddel. Onnan kapnak segít- séges, az ottani szélsőséges kommunistaellenes erőkre támaszkodnak, és keresik annak lehetőségét* hogyan gyakorolhatnának befolyást lakosságunk politikai tudatára. Tudatosítanunk kell Lenin szavainak igazságát, hogy az emberek mindig ostoba áldozatai lesznek a politikának, ha különféle elméletek révén nem tanulják meg meglátni a társadalmi csoportok, osztályok érdekeit. Ezt a tanulságot nem szabad figyelmen kívül hagyni a további időszakban sem. Jelenleg a külföldi kommunistaellenes emigráció körében értékelik a konszolidáció eredményeit. Erősen nyugtalanítja őket ennek a folyamatnak a sikeres fejlődése. Különösen az, hogy a konszolidáció alapvető feladatait sikerült hatalmi intézkedések nélkül is megoldani. Ismert tény, hogy még 19S9-ben a külföldi rádió állandóan tömeges letartóztatásokkal, deportációval, lövöldözéssel stb. ijesztgetett. Megjegyzem, hogy jelenleg nagyon csalódott, hogy a konszolidáció milyen eredményes volt. Közben azonban kitartóan űj taktikai eljárásokon dolgoznak, és új módszereket keresnek. Különösen az ideológiai aknamunkára helyeznek súlyt; elsősorban az intelligenciára és ifjúságra akarnak befolyást gyakorolni. Ezzel számolnunk kell. Ezért a jobboldali és szocialistaellenes nézetek, áramlatok elleni harc az elkövetkező időszakban igen fontos és igényes feladatot ró az iskolai párt- szervezetre. Fontos alapelv, amely mindeddig nem érvényesült kellőképp eszmei-politikai munkánkban: a proletár nemzetköziség elve. Éppen ez az alapelv képezte tárgyát a jobboldali és szocialistaellenes erők támadásának, és szükséges lesz, hogy ideológiai munkánkban visszaállítsuk arra a helyre, amely joggal megilleti. Csehszlovákiában, ellentétben az 1956. évi magyarországi ellenforradalommal, a jobboldali és ellenforradalmi erők a nemzetközi munkásmozgalom tör- 68