Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)

1970-10-01 / 2. szám - Kerékgyártó Imre: A személyiség

ták végig, lesznek képesek arra is, hogy nevelésünket egy adott életszakaszban önnevelésükkel váltsák fel.

Ha pedagógiai gyakorlatunkban a személyiség szerkezetét vesszük alapul, a legkülönbözőbb gyakorlati problémáink is újszerű megvilágításba kerülnek. Gyakran találkozunk pl. azzal a jelenséggel, hogy egy-egy tantárgy eredményeit a legnagyobb erőfeszítések árán sem vagyunk képesek fokozni. Ilyenkor (pl. idegen nyelv tanítása) rendszerint a korrepetálás segítségéhez folyamodunk. A személyiség szerkezetéről rögtön leolvashatnánk, hogy ezen az úton nagy nehézségek árán is csak kis eredményekhez juthatunk. A probléma ui. az ismeretekben van, a korrepetálás ugyanerre az oldalra hat, szükségszerű tehát, hogy ellenállással találkozik. Ha viszont más oldalról közelítenénk meg a személyiséget, pl.:

a) a társadalmi viszonyok oldaláról megbízásokat adnánk neki az adott tantárggyal kapcsolatban (eleinte igen egyszerűeket, ő legyen a füzetek ellenőre, ő hozza be a testületi szobából a szemléltető eszközöket, készítsen el valamilyen egyszerű feladatot, amelyért dicséretben részesítjük; helyezzük kilátásba, ha elvégzi feladatát, olyasmivel foglalkozhat, ami különösképpen érdekli, pl. meséljünk neki), könnyebben érnénk el eredményeket az ismeretek elsajátításában is. A személyiség ui. szerkezet, bármelyik pontjára gyakorolt hatás kihat a másikra is!

b) felkeltjük érdeklődését (kialakítjuk benne esetleg az otthoni hatások ellensúlyozásával, hogy a tantárgy elsajátítása érdeke, szüksége lesz ismeretére),

c) megszüntetjük a folyamatos kudarcélményt (a legtöbb sikertelenségnek az az oka, hogy a tanulók arra a meggyőződésre jutnak, hogy képtelenek eredményt elérni, vagy az rendkívüli erőfeszítéseket igényelne tőlük),

ugrásszerűen emelhetjük oktatásunk színvonalát, eredményességét.

A személyiség szerkezetéből leolvasható azonban az a törvényszerűség is, hogy egyetlen személyiség sincs, aki a különböző megnyilvánulási területeken egyformán fejlett lenne. Az a lény, aki izomkolosszus és a legkiműveltebb agy, technikailag és irodalmilag egyaránt fejlett, a közéletben példaadóan tevékeny, eddig még csak a mitológiákban létezett. Ezért szükséges, hogy a pedagógus ismerje tanítványai személyiségét, mert csak így szerezhet kulcsot a velük való egyéni foglalkozáshoz. Egyéni foglalkozás nélkül pedig nincs nevelés, mert Makarenko a közösségi nevelés programját hirdette meg, s nem az egyént nullifikáló tömegnevelést.

Lényeges következtetés az is, hogy nincsenek abszolút tulajdonságok, s mint Snirman professzor írja: „minden egyes vonásnak teljesen különböző jelentése lehet a személyiség egységes szerkezetében aszerint, hogy miképp függ össze a többi tulajdonsággal“. Nem mondtunk még semmit, ha valakiről azt állítottuk, hogy megfontolt. A megfontoltság kellő határozottság nélkül üres töprengésekhez vezethet. Ahhoz a magatartáshoz, amelyről Madách mondta: a tett halála az okoskodás (Az ember tragédiája). A bátorság megfelelő indítékok és kritikus akarat nélkül vandalizmushoz vezethet, kötekedő magatartást alakíthat ki. De nem mindegy az sem, hogy milyen helyzetekben nyilvánul meg a tulajdonság. Kétségtelen ui. másképp értékelhetjük, ha valaki „bátran“ megmondja, hogy felettesének igaza van, mint azt, ha valaki kellő indítékok alapján ezer veszéllyel bátran néz szembe.

Céltudatos, tervszerű nevelésről csali akkor beszélhetünk, ha a személyiség fogalmát, szerkezetét helyesen értelmezzük. Ez minden nevelés alfája és ómegája. Ebből kell kiindulnunk, hogy eredményként minél több sokoldalúan fejlett személyiséget nevelhessünk a társadalom számára.