Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)

1971-05-01 / 9. szám - Mózsi Ferenc: Ötven éves a CSKP. 1921-1971

Fél évszázada alakult meg Csehszlovákia Kommunista Pártja. Sors­döntő időben született, és ma is sorsdöntő időben él. Ezért oly széles, s nem egy témához tapadó az emlékezés is, meg az elismerés is, a hála, de a felelősségtudat is. Lapunk ezért, a pedagógu­sokkal karöltve, a nagy ünnepre már hónapok óta készült. A Szocialista Nevelés igyekezett ebben az évfolyamban az iskolai élet minden részletét, az elmúlt évtizedek fejlődését is, meg a jelent is megvilágítani, s mindezt az országos és a nemzetiségi kérdések (ahogyan ezt mondani szoktuk: specifikumok] elválaszthatatlan egységében. A jövőben is ez lesz a célunk és feladatunk, mert csakis így bonthatjuk ki a tetteket és az eredménye­ket jelmutatni tudó, pártunkat és népünket szolgáló igaz hazaj is águnkat. Munkatársainkkal és olvasóinkkal köszöntjük a jubiláló CSKP-t és Központi Bizottságát. Öt évtized gazdag öröksége a biztosítéka, hogy Pártunk igaza váljék a csehszlovákiai magyar pedagógusok legbensőbb énje igazává, s így harcoljunk osztályhelyzetünkből adódó összeforrott- ságban közösen a szlovák néppel a Párt politikájának minél teljesebb megvalósításáért. A szerkesztő bizottság nevében: MÖZSI FERENC ... „A kongresszus távlatokat, irányvonalat ad majd, hogy valamennyi polgárunk tudja, mi vár rá, mivel számolhat, hogy mindenki tudja: elke­rüljük a különböző gazdasági vagy más megrázkódtatásokat. A kong­resszus előtti kampányt fel kell használnunk a decemberi plénum által kitűzött célok megvalósítására. Jelentős mértékben kivívtuk a párt egy­ségét. Most az a feladatunk, hogy a kommunistákat és körülöttünk a dolgozók tömegeit a konkrét munkaproblémák megoldására egyesítsük.” (Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP első titkárának a pardubicei 261 kerületi pártértekezleten mondott beszédéből)

Next

/
Thumbnails
Contents