Szocialista Nevelés, 1970. szeptember-1971. június (16. évfolyam, 1-10. szám)
1970-09-01 / 1. szám - Horpácsi Miklósné: Óvodai nevelés
kával jár, amiért jelenleg semmiféle anyagi ellenszolgáltatásban (díjazás, órakedvezmény ) nem részesülhet. Éppen ezért a munkaközösség vezetésével jól képzett, áldozatkész, lelkes és az adott szakterületen elismert kartársat bízzunk meg. Az iskolai munka egésze kollektív tevékenység eredménye, tehát — mint az egésznek része — a munkaközösség sikeres működése is csak közös erőkifejtés révén valósulhat meg. Minden siker és minden kudarc közös. Ha az igazgató, a munkaközösség vezetője és tagja — az idő által engedett és sokszor igen szűkre szabott kereteken belül — a közös cél elérése érdekében jól összehangolják tevékenységüket, akkor munkájukat biztos siker fogja koronázni. Óvodai nevelés A felfedezés örömével kezdődött HORPÁCSI MIKLÖSNÉ, Bp. XV., Régifóti u. óvoda Bevezetésül egy élményemet szeretném elmondani. Tavaly májusban történt: csoportomat az udvarról a terembe vezettem, az „Anyám, édesanyám“ című dalt énekelték befelé jövet a gyerekek. A sor elején levők kezdték, majd pár másodperc késéssel a sor vége felé állók is belefolytak. A dallam így kánonszerűen hatott. Ez az éneklésmód a gyerekekből spontán indult, bizonyára véletlenül, de nagyon tetszett nekik. Újra kezdték a dalt, most is kánonban, szinte játszottak a dallammal. Mi, felnőttek, szót sem szólva, mosolyogva néztünk egymásra, és csodálkozva hallgattuk. A terembe térve két csoportba állítottam a gyerekeket. El tudnátok ismét úgy énekelni, ahogy az előbb? Nagyon szép volt. Most majd én intek, hogy mikor kezdjétek! A gyermekek ragyogó szemmel, mosolyogva, odaadással daloltak-daloltak. A kánon remekül sikerült. Csodálatos volt a „felfedezés öröme“. Tudom, hogy az óvodás kor még „egy- szólamú“, de akkor, amikor spontán jönnek rá a két szólam szépségére, gondolom, nem követünk el hibát, ha ezt kihasználjuk! Ettől a naptól kezdve egyik legkedvesebb dalukká vált a gyerekeknek az „Anyám, édesanyám“. (Évzárón a szülőknek is elénekelték kánonban, nagy sikert aratott.) Ilyen eset még egy évben sem fordult elő. Gondolkodóba ejtett, hogyan jutottak e felfedezésre a gyerekek? Miért nem jutottak idáig a tavaly, tavalyelőtti nagycsoportosaink? A felmerült kérdés nyomán igyekszem leírni, hogyan is dolgoztunk az elmúlt évben, milyen megfigyeléseket végeztünk, milyen eljárásokkal próbálkoztunk. Év eleji megfigyelések: I. csoport: A bölcsődékből óvodánkba átkerülő gyerekek bátrabbjai az ott tanult dalokat énekelgetik játékidő alatt. Pl.: „Cirmos cica haj“ ... „Ég a gyertya ... “ Éneklik, dúdolgatják, amire emlékeznek, ami éppen eszükbe jut. Sajátos szöveg- és dallamkeverék alakul így ki, sajátos improvizáció. Pl. „Bújj, bújj — jön a cirmos — vigyázz, jön a cirmos, haj.“ Gyakran a dallamot és a szöveget is maguk költik, ahogy egymagukban játszadoznak. A beszoktatás során már megmutatkozik, melyik gyerek mer bátran énekelni. II. csoport: A nagycsoport magvát év elején a tavalyról nálunk maradt gyerekek alkotják. Ök azok, akik szabad időben kezdeményezik a népi játékokat, körjátékokat. A kiscsoportból átkerülök szívesen kapcsolódnak be a megszervezett vagy spontán kialakult énekes játékokba. Többen nem mernek egyedül énekelni a csoport előtt. Kiugróan aktív az éneklésben négy gyerek. Hogy őket is kielégítsük, egy-egy gyorsan megtanult dalt esetenként ők mutatnak be a kisebbeknek. Szeptember 19. Névadó ünnepséget rendeztünk a gyerekekkel: a báboknak adtunk neveket, pl. Kacsa Kati, Egér Erzsi. Virágot és kis * Jelen cikket az Óvodai Nevelés c. szaklap 196S. januári számából vettük. 22
