Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-10-01 / 2. szám - Szabómihály András: A magnó felhasználása az irodalmi órán / Az alapiskola felsőbb osztályainak problémái

hogy semmit sem tettünk ezen a téren. Vannak már iskoláinkban szép számmal diafilmek, epidiaszkópok, magnók, lemezjátszók stb. Megállapítható azonban, hogy ezen eszközök felhasználása az irodalomoktatás szemléletesebbé tételét eredményezték, de nem aktivizálták kellően a tanulókat.

Nincs szándékomban e kis cikk keretében az említett technikai segédeszközök felhasználásával foglalkozni, hiszen a szakfolyóiratokban, segédkönyvekben erről a témáról kimerítő értekezések láttak napvilágot. Célom csupán az, hogy felhívjam a figyelmet arra a tényre, hogy diavetítésekkel, hanglemezek hallgatásával, magnófelvételekkel színesített órákon a tanuló csak passzív tényező, aktivizálódásával nem járul hozzá az óra mozgalmasabbá tételéhez. Előfordulhat az is, hogy a felvonultatott technikai segédeszközök lekötik a tanulók figyelmét, s nem koncentrálnak kellően az anyagra.

A sokoldalúan képzett, gyakorlatias embertípus kialakítását elősegíthetjük az irodalomórákon a magnó másirányú felhasználásával is. Ezzel kettős célt érünk el: Egyrészt aktivizáljuk az irodalomhoz vonzódó tanulókat, teret engedve tehetségük ilyen irányú kibontakozásához, másrészt érdekesebbé, színesebbé tehetjük óránkat.

E módszer lényege a következő:

Ha működik iskolánkban irodalmi kör, akkor annak keretén belül, ha pedig nem, akkor is találunk minden osztályban néhány olyan tanulót, aki szívesen vesz részt az effajta munkában.

A tanulókkal közösen megfigyeljük a rádióban elhangzó dramatizált műveket, majd felhívjuk a figyelmüket, hogy egyszerűbb módon mi is tudnánk dramatizálni egy-egv tanult szemelvényt. Rámutatunk, hogy a magnó rendelkezésünkre áll, s találékonyságukon, szorgalmukon múlik az eredmény.

Sok tanulóban ott szunnyad a szereplési vágy, csak fel kell ébreszteni, s így fáradságot nem ismerő, lelkes segítőtársakat nyerünk. Természetesen az első dramatizált részek előkészítésében mienk a döntő szerep. Később egyedül, vagy csoportosan is végezhetnek dramatizálást a tanulók. Egy részletet két csoport is feldolgozhat, s a jobb, színesebb kerül felvételre. Az elkészült részletek alapján megbeszéljük az egyes szereplők jellemét, felhívjuk a tanulók figyelmét az előadás egyes mozzanataira, s a színészi beszédmód legalapvetőbb követelményeire. Ha a kis csoport előtt már tisztán áll elképzelésünk, ők maguk választják ki az egyes személyekre legalkalmasabb szereplőket is.

Gondolnunk kell a hanghatásokra, zenei aláfestésre stb., ami színesebbé, élőbbé teszi az „adást“. Ha mindenki tökéletesen ismeri feladatát, megkezdődhet a „próbafelvétel“. Itt is kibontakozhat a gyermekek alkotóvágya, főleg akkor, ha a tanár csak tanácsadó szerepet tölt be. Űj ötletekkel igyekeznek majd gazdagítani a műsor kivitelezését. A feljátszott szöveg visszahallgatása módot ad a kifejezésmód, beszédkészség és hangszín fejlesztésére, csiszolására.

E „hosszas“ munka után megtörténhet az egész részlet végleges feljátszása.

A kartársak, amikor elolvassák e sorokat, bizonyára azt gondolják, hogy szinte céltalan, hosszadalmas munkába vág az bele, aki egyedül akarná a legfontosabb szemelvények dramatizálását elvégezni. Az én véleményem is ez.

S éppen azért fogtam a tollat, hogy közös munkára hívjam fel a kartársakat.

E lap hasábjain, vagy más formában közzé kellene tenni az egyes szemelvényekből készített „forgatókönyvet“ (dramatizált változatot], s akkor a pedagógusra csak a szerepek kiosztása s a részlet feljátszásának munkája várna. így évente több szemelvény dramatizált felvétele válna lehetővé több iskolában, ahol az ilyen munka után érdeklődést tanúsítanak. Az alábbiakban az Egri csillagokból készült feldolgozásból mutatok be egy részletet:

AZ EGRIEK ESKÜJE

(dramatizálás az Egri csillagok alapján)

(Külső zajok, fegyvercsörgés stb.)

(Lódobogás, majd a lóról leugró vitéz dobbanása.) 54