Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1969-10-01 / 2. szám - A beszédkészség-fejlesztés egy módja az alapiskolák alsótagozatában / Az alsótagozati nevelés életéből
Az alsótagozati nevelés életéből A beszédkészség-fejlesztés egy módja az alapiskolák alsótagozatában Több olvasónk fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy írjunk egy-egy alkalommal a gazdaságos időkihasználást lehetővé tavő szlovák beszédkészség-fejlesztő gyakorlási módokról is. Az alábbiakban Mózsi Ferenc tanulmányának egy részletét közöljük — válaszul a fenti kérdésre. A szlovák nyelvoktatás folyamatának egyik legproblematikusabb mozzanata a nyelvi anyag automatizálása. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ehhez az automatizálódáshoz meg kell nyernünk tanulóink igyekezetét is, mert kitartó erőfeszítés, otthoni gyakorlás nélkül az alapiskolák alsó tagozatos szlovák nyelvkönyveinek időigényes nyelvgyakorlási programjai csak részben oldhatók meg. Ezért több tanító rászoktatta tanulóit, hogy a nyelvkönyv képsorainak, szövegeinek az iskolában begyakorolt olvasását mindennap, odahaza is néhányszor ismételjék át. Ez az ismétlés: a ,,házi feladat tanulása“ — magyarázták tanulóinak mindig fennhangon (HANGOZTATVA —, hiszen a nyelv hanghoz kötött jelenség] történjék. A Képes Nyelvkönyvekből a képek olvasása során pedig ne csak a tanulók szeme, hanem fülük és nyelvük is szokjék a szlovák nyelvhez. Ez a napi S—10 perces otthoni (hangos) beszédgyakorlás, illetve a kezdeti fokon „a szlovák nyelvű képolvasás“ rendkívül ösztönzően hatott a tanulókra és segített leküzdeni az idegen nyelven szólástól való félelmet (a Sprachangst-ot). Több tanító tehát már az alapiskola 1—5. osztályaiban is igyekezett megtanítani tanulóit tanulni, igyekezett rászoktatni őket a tankönyvből való gazdaságos tanulásra. Felméréseink szerint a tanulók csak a tájékozottság fokán sajátították el a szlovák nyelvkönyvek anyagát. A tanulókkal a tanítók a szlovák nyelvű beszélgetéseket a bemutatás, a képi anyag és a természetes szemléltetés segítségével tették érthetővé. Pozitívum, hogy igyekeztek ebbe a mozzanatba minél gyakrabban bekapcsolni a gyermekek cselekvését is. Dramatizáltatták a nyelvkönyvek szituációit, eljátszatták a gyermekekkel a cselekménysort („mosakodtak“, „törülköztek“, „ettek“, „ittak“). Ismét beigazolódott, hogy a 6—7 éves gyermek szívesen játszik, éli bele magát, hogy pl. az üres pohárból „iszik“, stb.... Az így szerzett tanulói ismeretek azt bizonyítják, hogy a tanítás teljesebb és a gyermek egyéni sajátosságaihoz jobban igazodik, mint például a verbális, egy valamilyen „kívülről betáplált idegen nyelvű szöveg“. Ezért továbbra is tudatosítani kell a pedagógusokkal, hogy a nyelvkönyvek beszélgetéseit már a kezdettől fogva kössék össze a tanulók gyakorlati jellegű tevékenységével. Gyakran tapasztalhattuk, hogy a gyermek ugyan képes a szlovák nyelvi beszélgetés tanult anyagát lényegében azonos módon megismételni, de az egyes szavak kimondása előtt megtorpan, nem tud előkészülni a következő frázis folyamatos hangoztatására, beszéde ezért szakadozott, aritmikus. E tanulók ismeretei tehát csak a jártasság fokára jutották el. Az ismeretek automatizálásának egy magasabb foka — a pedagógiai pszichológia tanítása szerint — a készség kiépülésének foka. Ezen a fokon lényegében két — egymástól elválaszthatatlan — feladatot kell a szlovák nyelvkönyvekből tanító 49 pedagógusnak megoldania:
