Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)

1969-10-01 / 2. szám - Deme László: Az iskolai nyelvművelés alapjai

kultúra , azaz a szépirodalom élményeinek tükröződése- és hatásként jelenik meg; hanem — mondjuk így — a „középkultúra“ vetületeként: a szakmai és tudományos művelődés meg a közéleti tevékenység alapján. Már csak azért is, mert az átlagember a magaskultúrának csak „fogyasztója“, azaz élvezője; e területen szerzett élményeinek nincsen kényszerű kontrollja. A „középkultúrával“ ezzel szemben aktív és kétoldalú viszonyban van: szakmai gondolkodásának, közéleti tevékenységének helyességét is naponta ellenőrzi a gyakorlati siker vagy kudarc.

És itt szó van még valami egyébről is. Gondoljunk csak arra: milyen szélesen és mélyen áthatotta a marxista társadalomtudomány, közgazdaságtan, ismeretelmélet már a mindennapi ember gondolkodását is! Vagy akár csak arra: mekkora és milyen gondolkodási pontosságot kívánó ismeretanyagra van szükség ma már az ipari szakmák elsajátításához is, nem beszélve a szaktudományokéról. S itt az ismeret- anyag és a gondolkodási formák között a viszony dialektikus: az egzaktabb gondolkodás az ismeretek elsajátításának nemcsak feltétele, hanem föltétlenül terméke is.

Csak a legbanálisabb példákat vegyük!

Alig akad ma ember, bármilyen egyszerű is, aki meg ne különböztetné

— többé-kevésbé pontosan — a társadalmi osztály és a társadalmi réteg fogalmát (noha gyermekkoromból jól emlékszem: hogyan mosták ezt bennünk össze azzal, hogy például az értelmiséget a „középosztály“ fogalomkörébe utalták). Vagy ki ne érez- né, hogy mit lehet termelni, mit termeszteni, és mit tenyészteni (s hogy a három közül melyik használandó általános, összefoglaló megjelölésként minden produktív emberi munkára). De egyre jobban elhatárolódnak egymástól szókincsünkben — és persze tudatunkban is — az ár és az érték, a kizsákmányolás és a kiuzsorázás, s a hasonlók. A köznapi beszédben erő és energia gyakran egyre megy; de már a szerelő szakmunkásoknál sem.

— Azaz: a különféle szakszók jelentésbeli elhatároltsága, fogalmi tartalmuk egzaktsága áthatja a gondolkodást, a fogalomalkotást általában; s ez persze visszahat a mindennapi élet nyelvére, a szókincs egész szerkezetére is.

Még inkább így vagyunk a gondolatfűzéssel. Már a legalsóbb fokú iparoktatásban arra törekszünk, hogy a leendő szakember minél pontosabban „fogalmazzon“; azaz tulajdonképpen: hogy minél fegyelmezettebben gondolkodjék. Oda szeretnénk eljuttatni őket, hogy az ilyen — nyelvileg különben nem rossz, csak éppen nehézkes és nem eléggé pregnáns — megfogalmazás helyett: „Marás közben rezgések a szerszámgép csapágyainak vagy az asztalok vezetékeinek lazaságából, továbbá a maró- szerszám helytelen kiképzéséből vagy befogásából eredhetnek“ valami ilyesfélét produkáljon: „Ha marás közben rezgést észlelünk, a következő okokra gondolhatunk: a) lazák a szerszámgép csapágyai; — b) lazák az asztal vezetékei; — c) a marószerszám nem megfelelő kiképzésű; — d) a maró- szerszám helytelenül van befogva“. De ez már nem pusztán tárgyi képzés; ez szakmai nevelés, ami logikai és nyelvi nevelés is egyben.

Nos: nemzeti körülmények között a szakművelődés — ami az általános alapművelődést folytatja és egészíti ki — nemcsak munkára képesít, s nem is csak ismereteket ad, hanem az egész gondolkodást formálja, s vele a kifejezőkészséget is. — Nemzetiségi viszonyok között, idegen nyelven, a szakművelődésnek a tartalmi oldala domborodik ki, a logikai már jóval kevésbé. Hiszen nem a gondolkodás addigi fejlesztésének folyamatát viszi tovább egyenesen, hanem valami újat kezd; más eszköz és más szisztéma bevonásával. Mégpedig olyanéval, amelyiknek az egyén mentalitásában közvetlen és saját alapozása nincsen; legalábbis nem olyan mélyen, mint az anyanyelvnek.

2. Mindez adott helyzet, amellyel nehéz vitatkozni; illetőleg amelyből nem biztos, hogy a vele való vitatkozás kivezetne. Az ideális megoldás természetesen — s itt domborodik ki