Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1969-09-01 / 1. szám - Kovács Margit: Óvodánk és az alapiskola kapcsolata / Óvodai nevelés - Szeberényi Zoltánné: Az általános iskola alsó tagozatán folyó oktatás / Figyelő
legű, ugyanakkor az egyén szempontjából a tanulás mindig individuális folyamat.) Az individualizált oktatás nincsen tehát ellentétben az alapiskola alsó tagozatának funkciójával. Összegezésképpen megállapítható, hogy az alsó tagozatos oktatásban alapvető, mélyreható változásokra van szükség, miközben figyelembe veendők az iskolarendszer haladó hagyományai, valamint a neveléstudomány legújabb eredményei. (F. Musil: Obnova školy obecné. Komenský 1968. 8. sz. 449—570.) A kiegyenlítő osztályok, amilyeneket ma több államban, pl. Lengyelországban, Franciaországban, Angliában és nálunk is létesítenek, azt a célt szolgálják, hogy kiegyenlítsék az egyes tanulók ideiglenes hiányosságait, és amennyire csak lehetséges, tegyék lehetővé a kötelező iskolalátogatás tanév-veszteség nélküli teljesítését. Ez a célkitűzés olykor kétkedést idéz elő, s a kérdést úgy vetik fel:. reális-e azt követelnünk, hogy a kötelező iskolalátogatást minden tanuló az összes osztály elvégzésével teljesítse? A bukások okainak kutatásakor — amint arra nemrégiben pl. dr. Hiebsch német pszichológus is rámutatott — arra a megállapításra jutunk, hogy mindig lesznek tanulók — ha elenyésző százalék- arányban is —, akik kedvezőtlen veleszületett sajátosságok miatt (de soha nem más okból kifolyólag!) képtelenek lesznek a teljes kötelező iskolalátogatásra normális iskolákon. A gyermek és a társadalom szempontjából egyaránt hasznos volna, ha ezeket a tanulókat a tanító elsődleges analízise eredményeképpen kiegyenlítő osztályokba sorolnák, melyek diagnosztikai funkciót is betöltenének. Számos kutatás igazolja, hogy a tanulók iskolai kudarcai mélyebb analízist szükségeinek, mintsem a tehetséghiány egyszerű konstatálását. A különleges pszichikai állapotok sajátosságain kívül figyelembe kell vennünk a feltűnő intellektuális passzivitást, ez rendszerint a lelki fejlődés óvodáskari kedvezőtlen feltételeinek a következménye. Az I. évfolyam ismétlőinek aránylag magas százaléka (pl. az észak-csehországi kerületben az 1966-67- es tanévben 6,9%) azt példázza, hogy fokozottabb figyelmet kell fordítanunk az iskolába való előkészítés pedagógiai-lélektani szempontjaira. A kiegyenlítő osztályoknak az eredeti ún. törzsosztályokkal szoros együttműködést kell megvalósítaniuk, a hiányosságok kiküszöbölése után a tanulók visszatérhetnek ide, eredeti osztályukba. Az iskolarendszer belső differenciáció- jának szerves részét alkotják a kiegyenlítő osztályok. A lemaradó tanulók számára megfelelőbb feltételeket teremteni — társadalmi érdek is. (J. Vomáčka: O pojetí vyrovnávacích ifid v 1.—5. ročníku. Komenský, 1969. 5. sz. 311—314 o.) A tanulókönyvecskéről igen különböző nézeteket vallanak a tanítók. A kilencéves alapiskolai értékelés és osztályozás új felfogásának lélektani szempontjait vizsgáló felmérés keretén belül 1738 válasz közül 43% pozitív, 34% negatív és 23% neutrális jelleg# válasz érintette ezt a problémát. Megállapíthatjuk, hogy a tanulókönyvecske mint nevelőeszköz értéke az alkalmazás módszerétől, illetve a tanító személyiségétől is függ. A pozitív értékelés túlsúlya azt bizonyítja, hogy a nevelőmunkában pozitív szerepet tölt be, tehát helyte len az a nézet, hogy általánosan megszüntetendő. Elsősorban információs jelentősége van, mert elsősorban ebből szereznek tudomást a szülők gyermekeik magatartásáról, előmeneteléről. Ha nem is pótolják a szülők és a pedagógusok közti találkozást, ha többletmunkát is jelentenek a tanító számára, alkalmazása még mindig egyszerűbb, mint esetleg hivatalos értesítéseket, meghívókat stb. kitölteni. Csupán az olyan kisebb falvakban felesleges a tanulókönyvecske, ahol a tanító úgyszólván naponta találkozik a szülőkkel. A felmérés eredményei alapján a következőkre hívjuk fel a figyelmet: A tanítónak teljesen szabadon kell döntenie a szülők tájékoztatásának a módjáról (használjon-e tanulókönyvecskét vagy sem). A tanulókönyvecske elsősorban a pozitív értékelések és a neutrális bejegyzések (értesítés, üzenet, meghívás) számára szolgál. Főként a gyengébb tanulóknak írja be a tanító a legcsekélyebb javulást, eredményt is. A könyvecskébe minél kevesebb negatív értékelés kerüljön, a komolyabb fogyatékosságokat, eredménycsökkenést személyesen beszéljük meg a szülőkkel. Mérlegelendő a tanulókönyvecske helyett az egész évre szóló, pl. hónapokra beosztott „tanulólapok“ bevezetése. (F. Rosina: Skúsenosti učiteľov so žiackymi knižkami, Komenský, 1969. 6. sz. 339 —344. o.) SZEBERÉNYI ZOLTÄNNÉ, P. F. Nyitra 31
