Szocialista Nevelés, 1969. szeptember-1970. június (15. évfolyam, 1-10. szám)
1970-01-01 / 5. szám - Kelendi Gyuláné: A családi hatások szerepe az érzelmi nevelésben / Az alsótagozati nevelés életéből
Az alsótagozati nevelés életéből A családi hatások szerepe az érzelmi nevelésben KELENDI GYULÁNÉ szakfelügyelő, Budapest Világszerte egyre több szó esik gyermekeink érzelmi neveléséről. Néha elvi szinten fogalmazódnak meg a problémák, az olasz neorealisták pl. egyenesen arról beszélnek, hogy érzelmi jégkorszak küszöbén állunk. Annyira a technika veszi birtokába a világot, hogy a humán problémák, köztük Moravia szerint a szépirodalom, lassan kevesek titkolt magánügyévé válnak. Hasonló gondolatig jut el Camus is, aki szerint a mai korban a boldogság ritka jelenség, akik gyakorolják, okosabban teszik, ha eltitkolják. Máskor gyakorlati gondok terelik rá a figyelmet. Ilyenkor azt keresik, mit kellene tenni annak érdekében, hogy eredményesebb legyen ifjúságunk hazafias, internacionalista nevelése. Hogyan lehetne elérni, hogy nagyobb tiszteletben tartsák a társadalmi tulajdont? Szilárdabb legyen erkölcsi világképük, s ennek alapján magatartásuk? Nem véletlen tehát, hogy egyre többet foglalkoznak mindenütt az eddig meglehetősen elhanyagolt érzelmi neveléssel. Baj azonban, hogy egyesek szemében úgy jelentkezik a probléma, mint a nevelés egyik elhanyagolt területe. Ennek következménye, hogy valami újat akarnak hozzáadni az eddigi tevékenységhez, noha nemcsak az elméleti megfontolás, a gyakorlati tapasztalat is igazolja, minden, az eddigi tevékenységtől függetlenül, ráadásként jelentkező érzelmi nevelés eleve hatástalanságra van kárhoztatva. Ahhoz, hogy akár a hazafias, akár az erkölcsi nevelés területén szilárdabb eredményeket érhessünk el, egész nevelésünkben figyelembe kell vennünk gyermekeink érzelmi elszegényedését, s azt kell felszámolnunk. Gyermekeink érzelemszegénységének egyik forrása kétségkívül a család. .A szülők nagyarányú elfoglaltsága következtében egyre kevesebb idejük ma-- rád arra, hogy a gyerekkel a feltétlenül szükséges testi gondozáson túl (étkezés, öltöztetés] is foglalkozzanak. Elfoglaltságon természetesen, mint adatgyűjtésem igazolja, nemcsak a munkában eltöltött időt kell érteni. Ebbe a körbe tartozik a szülők gyerekektől független szórakozása, társadalmi és társasági élete is. A gyerekek többsége érzelmileg közönyös légkörben növekedik fel, s igen gyakran tapasztalható, hogy már 10—14 éves koruk előtt egyre inkább fokozódik magukra hagyatottságuk. Nem véletlen, hogy mind az írásos feleletekben, mind a beszélgetésekben meglepően gyakran hangzik el gyerekek szájából, hogy addig, míg „kicsik voltak“, szüleik sokkal többet játszottak', foglalkoztak velük. Talán különösen hangzik, mégis az egyik legáltalánosabb jelenség, hogy igen hiányos a meseélményük. 185 adat elemzéséből a következő kép tárult elém: édesanyja, édesapja rendszeresen mesél (hetente) 72 rendszertelenül mesél 45 a nagymama szokott mesélni 29 egyáltalán senki sem mesél 39 gyerek nyilatkozata szerint. A képet az teszi teljessé, hogy a válaszod és más forrásból fakadó tapasztalatok szerint ebben a korban még igen nagy a gyerekek meseigénye. A könyvből felolvasott mesék, történetek egyre kevésbé kötik le figyelmüket. 10—14 éves korban már az „igazi mesék“ érdeklik őket. 143 Legszívesebben a felnőttek saját gyermekkorukról szóló, vidám vagy szomorú
