Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-10-01 / 2. szám - Turczel Lajos: Írás és szolgálat / Könyvekről

a pillanat ihletében, rögtönözve játszana, „nem tudna alkalmazkodni a mű egész mondanivalójához“ és az egész együtteshez. Pedig a színmű sikere nem az egyes színészek, hanem az egész színészgárda együttes munkájában rejlik. A néző a történet minden alakjával, az egész cselekménnyel együtt él. Ha va= lamelyik színész kiválik az együttesből, előtérbe tolja önmagát, külön személyes hatást akar elérni, szétesik az

egész színpadi illúzió. [Az ilyen hatásvadászatot, túlzott gesztikulálást, hamis pátoszt nevezzük ripacskodásnak.) A jó színész a hangok egész széles skáláját használja. Sokszor a legfojtottabb, a legcsendesebb hangok váltják ki a legdrámaibb hatást. A nézőnek, amikor a színészek játékát figyeli, azt kell értékelnie, azonosult-e a színész szerepével? Elfelejtettük-e, hogy akit a színpadon láttunk, színész?

Könyvekről -——-----------Turczel Lajos: írás és szolgálat

Folyóiratunk olvasói számára két okból is örvendetes esemény a címben jelzett könyv megjelenése. Az egyik ok — irodalmi, a másik — pedagógiai. Irodalmi szempontból az utóbbi években annyit hiányolt, szidott és kétségbe vont irodalmi kritikánk bizonyítja vele létezését, tevékenységének színvonalát. Turczel Lajos a legtermékenyebb és legegyenletesebb teljesítményű kritikusunk, éber figyelője, fegyelmezője irodalmunknak. A vaskos (260 old.) kötet csaknem teljes egészében a fel- szabadulás utáni hazai magyar irodalom jelenségeiről, képviselőiről és eredményeiről szól. Már a mennyiségi tényező (29 kritika, ill. tanulmány) is megnyugtatóan hat, de az egyes írások színvonala a szerző kritikusi mércéjének emelkedését, meglátásainak pontosságát is bizonyítja. Első könyvével kapcsolatban még azt írta Dobos László: „Szeretettel és féltéssel nyúl minden kezébe kerülő íráshoz. Szeretettel féltve nevelni: ez volt az elmúlt évtized kritikusi erkölcse irodalmunkban. Ennek tett eleget — irodalmi helyzetünk követelményeinek megfelelően — Turczel Lajos is. Elég ez továbbra is? Nem. Hiányzik irodalmunk átfogó kritikai szemlélete múltról, jelenről, jövőről.“ Az írás és szolgálat tanulmányai ebből a szempontból is előbbrelépést mutatnak, szinte egyetlen olyan írás sem akad benne, mely ne próbálná a

tárgyalt író művét beleágyazni az életmű egészébe, irodalmi folyamatunk alakulásába. Erősen megritkultak az • olyan típusú kritikák is, melyek sokszor a középiskolai poétika anyagát ismételve igyekeztek átsegíteni toliforgatóinkat a kezdet nehézségein. Ezeket az írásokat a segíteni akarás szülte, s irodalmunk mennyiségi növelését célozták, hogy a mennyiségi tényező kedvezőbb alakulása után következhessél a minőségi változás, aztán a kritikus mércéjének alakulását is magával hozta. Ha első könyve nyomán joggal nevezték Turczel Lajost „pedagógus-kritikusnak“, e kötete alapján inkább „kritikus-pedagógusnak“ lehetne nevezni.

A nevelő, irányító szándékai azonban most sem fakultak meg. Képletesen mondva: míg egyik kezével kritikusi mércéjét emeli magasabbra, a másikkal segíti kezdő íróinkat az akadályok’ leküzdésében. Maga is vall erről könyve borítólapjának füljegyzetében: „A harmadvirágzásnak nevezett új szakaszban irodalmi fejlődésünk fő problémája hosszú ideig a mennyiségi tényező intenzív növelése volt. Ennek a célnak az elérésére pedig a pedagógiai beállítottságú és hangsúlyozottan konstruktív kritika felelt meg a legjobban. Én tudatosan és átgondoltan ilyen kritikát írtam, s e kötetemben olvasható írásaim nagy részéért vállalom is a pedagógus-kritikus nevet. Lehet,

61