Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 1. szám - Mózsi Ferenc: Egyre igényesebben

1. az esztétikai nevelés, valamint

2. a testi nevelés egyre igényesebb követelményeiről;

d) az osztályon és az iskolán kívüli tanulói tevékenységnek az iskolai munka egészébe való betervezése, gondos egybehangolása szintén rendkívül igényes feladat, melynek megoldásához tervszerűen hozzá keli látnia minden tantestületnek;

e) a pedagógiai közvélemény kialakítása érdekében fokozottabb pedagógiai propagandát kell minden iskola tantestületének kifejtenie.

A feladatok ilyen pőre, taxatív felsorolása is bizonyságul szolgál, hogy nem valamiféle „kampányáról van ebben az esetben szó, hanem az egész pedagógiai tevékenység hatékonyságának emeléséről. Ugyanaz a folyamat ez a pedagógiában, mint amiről a közgazdaságban oly gyakran hallunk, olvasunk; áttérés az extenzív gazdálkodásról az intenzív, belterjes gazdálkodásra. Lefordítva ez a pedagógiai gyakorlat köznapi nyelvére azt jelenti, hogy legyen az új tanévben minden egyes tanítási óra érdekesebb, életszerűbb. Ültessék el a csehszlovákiai magyar pedagógusok tanulóik lelkében az örökös többre, jobbra törés igényét. Tanítsák meg a rájuk bízott gyermekeket tanulni, önállóan bánni a könyvvel, s tegyék a tanulást részükre egy egész életre szóló igénnyé. Egyszóval: neveljék a csehszlovákiai magyar pedagógusok tanulóikat tanítványaikká1. Mert a „csak tanulóból“ valami nagyon lényeges hiányzik — írta le már Kosztolányi is annyiszor és oly meggyőzően. — A tanítvány mérhetetlenül több a „csak tanulónál“, a csupán az érdemjegyért tanuló diáknál. A tanítvány magáévá teszi mestere nézeteit, humánumát, világról alkotott képét, emberszeretét, művészetkedvelését, az újért, a jobbért való rajongását, népe és hazája szeretet.

Persze ahhoz, hogy tanulóinkat tanítványainkká formálhassuk, ahhoz az eddiginél lényegesen nagyobb pedagógusi aktivitásra van szükség. A tanítványt, hazáját, népét tettekre ösztönzően szerető ifjúságot nevelni tudó pedagógus mondanivalója szerkezetének luciditása, stílusának vonzó formássága, elsősorban a nagy tudásanyagon elvégzett rendszerező munkán, tárgyszeretetén és társadalmi felelősségérzetén múlik. Az ilyen tanítás egész életen át arra kell hogy ösztönözze a tanítványt, hogy a „napok apró vésőütéseivel“ valami szépet hozzon ki magából. Ezeknek a mindennapok apró, de örökös vésőütéseinek, a jobbá, a szebbé, az okosabbá formálódási igény megteremtésének lehet csak törvényszerű következménye, hogy a csehszlovákiai magyar tannyelvű iskolát végzett tanítvány — vesse őt a sors bárhová — mindenütt megállja helyét: a saját maga és népe hasznára s az egész csehszlovák szocialista társadalom javára. Ez a gyökere minden sikeres iskolai tevékenységnek, fémjelzője az eredményes pedagógusi tevékenységnek — s mi több — a mi esetünkben, iskoláink jövőjének létkérdése is ez.

# # *

Éppen ennek érdekében: figyelmeztető szavunkat hallatjuk. Ugyanis sok esetben több iskola igazgatójától önelégült véleményt hallottunk, s ha valami hiányosságot el is ismertek, azért mindig „valaki más“ volt a felelős. „Kevés a főiskolások száma“ — hallottuk sokszor és olvastuk

2