Szocialista Nevelés, 1966. szeptember-1967. augusztus (12. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 1. szám - Deme László: Nyelvi nevelés és beszédkultúra / Nyelvművelés

Egy abszolút főmondat; egy neki alárendelt módhatározói mellékmondat, amely relatíve főmondata a neki alárendelt s őt meg is szakító jelzői mellék- mondatnak; s még egy módhatározói mellékmondat, amely az előtte állóval kapcsolatos viszonyban áll, s vele a főmondat felől nézve tulajdonképpen egységet alkot. — Mindezt így ábrázolhatjuk: absz. jőmondat

(Megjegyzés az ábrázoláshoz: A relatív főmondat kettészakadását elnevezésének megszakítása jelzi; a mellé- és alárendeltséget szintbeli azonosság, illetőleg szintkülönbség. — A mellékmondatok minőségét elnevezésük mutatja, alárendeltségüket a szintbeli süllyesztés. Az egymással egy szintre kerülő, a mellérendelő viszonyfajták célszerű jelei:

+ = kapcsolatos viszony;

= ellentétes viszony; v = választó viszony;

= következtető viszony;-* = okadó magyarázó viszony;-* = kifejtő magyarázó viszony.

Az utolsó előtti kettőben a nyílhegy az okra mutat: a következtető viszonyban elöl áll az ok, utána, ami belőle következik; az okadó magyarázó viszonyban előbb a következmény, utána az ok, magyarázatként. — A kifejtő magyarázó viszonyban nem megokolást kapunk, hanem kifejtést, részletezést.)

e) Most kezdünk bele az egyes tagmondatok belső elemzésébe; először persze önálló mondatrészek szerint.

Vegyük most az előbbinek utolsó tagmondatát példaként. Itt a következő analízist végezhetjük el:

Mit állítok? — vezényeltünk (állítmány);

Ki vezényelte? — (mi) (csak odaértett alany van, melyre az igealak mutat

Mit vezényeltünk? — három, volt pesti rendőrökből összeállított zászlóaljat (tárgy a maga egészében);

Hová vezényeltük? — a hídfőállásba, (helyhatározó);

Mi célból vezényeltük? — helyébe (célhatározó; ti. „helyette“ jelentésű; konkrét értelemben helyhatározó volna).

Azt látjuk: először az állítmányt kerestük meg; azután minden önálló mondatrészre az állítmány segítségével kérdeztünk, vagyis mindig az állítmányt tettük oda a megfelelő kérdés után. (És ebből nem jó engedni! A mondatrészi viszonyok valóban viszonyok két tag között; s elemzésünk csak akkor értelmes, ha a viszony egyik tagjáról — jelen esetben az állítmányról — kérdezünk a másikra — tárgyra, határozóra stb. —; különben nagyon könnyű eltévedni, s például alanynak nézni a ragtalan birtokosjelzőt; stb.)

De előbbi megállapításunk fordítva is érvényes: csak az tekinthető önálló mondatrésznek, amire közvetlenül az állítmányról tudunk kérdezni. S minthogy az állítmány mellé tett kérdésekkel az előbbinél apróbb részekre nem tudjuk bontani, a mondat szételemzését tulajdonképpen ezzel be is fejeztük. Ami még hátra van feladatként, az már nem a mondat szétbontása, csak az egyik mondatrészé: a tárgyé.

f) Ugyanis a mondat nem elemezhető már tovább; de az egyik mondatrész, a tárgy még igen, mert az nem egyetlen szavas, hanem szerkezeI

módhat.

Jrelat.

Ф

mellékm. , módhat. mellékei főmondat) (absz. mellékm.)

jelzői mellékm. (absz. mellékm.)

rá);

23