Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 7. szám - Bauer Károly: Néhány szó a helyesírásról

Ezek a tanulók néhány hónap múlva a közép- és szakiskolák felvételi vizsgáin tesznek majd tanúságot arról, vajon a helyesírási készség megfelelő fokán állnak-e, vajon tudatos-e helyesírásuk. Külön füzetbe jegyzem a szeptemberi felmérés, az azóta írt tollbamondások és dolgozatok tükrében felfelbukkanó hiányokat, helyesírási kétségeket. Az előbbieket szeretném mielőbb pótolni, az utóbbiakat eloszlatni. Ügyelek arra, hogy a magyarázat ne csak egyszerű nyelvtani szempontból való megvilágítás legyen, hanem igyekszem az egyes nyelvi jelenségek magyarázatát alátámasztani nyelvünk legavatottabb ismerőinek fejtegetéseivel.

Lépjünk be talán a műhelybe.

A táblához szólított helyesen írja fel az alábbi mondatot: Kérem édesapámat, vigye el a kórházba mesekönyvemet, higgye el, beteg Juliskánknak nagy öröme telik majd benne!

A mondat helyesírásának megvitatásakor feltűnik a tanulóknak a vigye meg a higgye igék írásában mutatkozó különbség. Magyarázatot azonban egyikük sem talál rá. Tehát a helyesírás nem volt tudatos. Be is áll az ingadozás. Vannak, akik a hagyja írásmódja szerint óhajtják módosítani a higgye szót. Ez helyesírási hiba lenne. Hagyni van, higyni ellenben sosem volt. Helyesen a tegye, vegye, vigye alakkal vethetjük össze, csakhogy a higgyje igealakban a gy időjártával megnyúlt, ezért ma már két g-vel és egy y-nal írjuk. Vörösmarty még rövid gy-vel írta. A szegény asszony könyvében: Higye meg most oly jól esnék. Arany is Az első lopásban:

.. . majd az ördög higye, Hogy a tolvaj, amit ellop visszavigye!“ (Lőrincze Lajos).

„A kiejtés elve miatt írunk tehát a tűz szóban hosszú, a tüzes-ben rövid ü-t, a higgye szóban hosszú, a vigye szóban rövid gy-t.“ (Tompa József).

Elhangzik ám a tanulók kérdése: Miért nem követjük a kiejtést az adja, védje, hordja stb. szavakban? Az előbbi fejtegetés alapján megállapodunk

abban, hogy az ad, véd, hord igéket nem vethetjük össze a hisz, tesz, vesz, visz stb. igékkel, mégis bejutottunk a helyesírási kétségek egyik veszedelmes körébe. Alaki szempontból a felszólító mód —j— jelének hasonulása, átváltozása és beolvadása ezeknél a tanulóknál is gyakran helyesírási hibákat szül.

Legjobb kivezető útnak tartom a felszólító mód - -j— jelével kapcsolatban Szemere Gyula alábbi összefoglalójának elsajátíttatását:

a) Az s, sz, z, dz végű igéknél a —j módjel teljesen hasonul. Ezt a jelenséget az írásban is figyelembe vesszük, megkettőzzük az s-t, sz-t, z-t, dz-t: véssen, ússzál, húzzatok, eddzék stb.

b) A t végű igék felszólító alakjainak gyakorlati szabálya a következő: Ha a felszólító alakban hosszú s-t, sz-t ejtünk, akkor ezt a hangot az s, sz kettőzésével jelöljük (pl.: vess, köss, fussatok, eressz, fürössze, mulasszátok stb.), ha ellenben ugyanitt rövid vagy hosszú cs-t ejtünk, a hang jele a ts betűkapcsolat (ejts, oltsanak, irtsátok, fűtsenek stb.).

c) A lesz, tesz, vesz, visz, eszik, iszik ige felszólító alakjaiban gy-t ejtünk és írunk: legyek, tégy, vegyen, vigyünk, egyetek, igyanak stb.

d) Azoknak az igéknek felszólító alakjaiban, amelyek nem s-re, sz-re, z-re, dz-re, t-re, hanem egyéb mássalhangzóra végződnek, az igető véghangját és a —j módjelet — a kiejtésre való tekintet nélkül — fel kell tüntetni: dobj, adjon, vágjunk, toljon, halljuk, menjek, hunyja, folyjon, szívjon stb.

e) A j-t csak a —j végű igék és a jön ige felszólító alakjaiban kettőzzük meg: bújjál, fájjon, fejjek, fújjatok, vájjuk, jöjj, jöjjön stb.

Gondot okoz a helyesírás tanítójának, hogy számos képzett ige végén kettőzött 1 alakban fordul elő az igeképző (drágáll, kevesell, sokall, szégyell, restell, rosszall stb.). Tanulóim ezeket az igéket már ismerik, de gyakran hibáznak a származékaik leírásában. Pedig két 1-t írunk ezeknek az igéknek minden alakjában (zöldellő, resteilte, rosszalljuk, szégyellnénk

199