Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 7. szám - Kerékgyártó Imre: Irodalom és iskola

Ennek a harmadik tényezőnek hatásfokát növelheti és csökkentheti a tanár egyénisége és a. tanítás módszere. Ez a két tényező nem választható el egymástól, a tanítás módszerét ugyanis több hivatalos előírás (Tantervi Utasítások) köti, de élővé a tanítási órán a tanár egyénisége teszi. Nálunk pl. 1945 után a hagyományos módszerek éltek tovább, változás csak a fordulat éve után következett be, amikor a hamis aktualizálás lett az irodalomtanítás legfontosabb módszertani elve. Ekkor fordultak elő azok a furcsaságok, hogy még a tankönyv is a bányászat szerepére hívta fel a tanulók figyelmét a Fehérlófia mese után, mert az alvilágba leereszkedő hős a tárnába alászálló hős bányászok képét idézi eléje. A művek legfontosabb elemét a tartalomban keresték, ez viszont egy-mondatos „eszmei mondanivalóvá“ szűkült. Frázisok, hamis tézisek születtek, József Attila Anyám című versének hivatalos mondanivalóját pl. így határozták meg: „Az ellenforradalmi korban a proletárasszony csak álmában lehetett boldog“. Vargha Balázs és Kanizsai Nagy Antal munkássága szállt szembe ezzel a sematikus módszerrel, cikkeikkel, tanulmányaikkal ők egyengették az új irodalomtanítási módszernek az útját. Az új módszer a művek elemzését állította a tanítás középpontjába. A műelemzés egyes lépéseinek kialakításában a szovjet Golubkov munkáit vették alapul, minthogy eszerint tartalom = téma -F eszmei mondanivaló, a mű minden további eleme forma, az iskolai elemzések rendszerint mechanikusan váltak kétfelé: az eszmei mondanivaló megkeresésére, megfogalmazására és a forradalmi elemek nemegyszer már- már öncélú boncolgatásává. Élénk vita alakult ki az irodalomtanítás' kérdéseiről, új módszertani munkák jelentek meg: Makay Gusztáv a középiskolák, Kerékgyártó Imre és Lengyel Dénes pedig az általános iskolák irodalomtanítási módszertanát dolgozták ki.

Az irodalom és iskola vitájában az irodalmi müvek elemzése középponti helyet foglal el. Már az említett horatiusi félelem is akörül forgott, hogy műveit az iskolákban darabokra fogják szedni, elemzési példatárat alkotnak belőle. Éppen ezért szükséges tisztáznunk, mi is lehet egy iskolai elemzésnek esztétikai és pedagógiai funkciója. Minden elemzésnek legfontosabb feladata az irodalmi mű megértése. Az író, a költő többnyire igen bonyolult áttételekben tükrözi a valóságot, nem biztos tehát, hogy első olvasásra a mese világossá teszi a mű társadalmi, erkölcsi világképét is. Kopjáss István a Rokonok meséje szerint „meglövi magát“, mert nem lát más megoldást. Azt azonban már az elemzésnek kell feltárnia, hogy itt Móricz nem szójátékkal élt, amikor hősével nem agyonlövette magát. Az igekötő megválasztásában írói állásfoglalás rejtőzik: Móricz nem akarja tragikus hőssé emelni a megalkuvó főügyészt, nem akar szánalmat ébreszteni iránta. Öngyilkossági kísérlete épp olyan félmegoldás, mint egész élete, amelyből az olvasónak meg kell értenie: nem lehet az ellenforradalommal megalkudni, aki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók. A már említett Anyám című József Attila vers a maga rapszodikus képsorával többet árul el József Attila lelkiállapotáról, mint a mamáról. A 30-as évek egyéni és társadalmi válságában a mama emléke a költő szalmaszála. Ebbe kapaszkodik, ez merül fel előtte a vizionáló ember asszociációinak belső logikája szerint. S vajon első olvasásra érthető, hogy amikor a Kései siratóban a költő harminchat fokos lázról beszél, azt mondja: éltem, és ebbe mások is

196