Szocialista Nevelés, 1965. szeptember-1966. augusztus (11. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 7. szám - Mózsi Ferenc: Kedves Tanító Elvtárs!
Kedves Tanító Elvtárs! A naptárak nem jelölik ezt a napot piros betűvel, mint az ünnepeket szokás. Március 28. egy a sok között a munkás hétköznapok sorában. Mégis minden évben ünnepiünk. A tantermekben száz és százezer gyermek, az iskola falain kívül pedig az egész társadalom hálás szívvel köszönti a Tanítót. Talán csodálkozik, hogy miért írtam nagybetűvel e szót, de mi idősebbek ilyenkor saját Tanítónkra emlékezünk, arra az emberre, aki megtanított minket írni és olvasni, aki aggódó szeretettel figyelte nyiladozó értelmünket. Arra az igaz tanítóra gondolunk, aki növendékének szinte egész pályafutását figyelő szemmel kísérte, arra az igaz tanítóra gondolunk, aki mélységes felelősséget érzett azért, hogy megálljuk-e helyünket az életben ... Kedves Tanító elvtárs, Önben gyermekeim tanítóját tisztelem. Az Ön embersége, tudása azonban nemcsak az én gyermekeimre nyomja rá kítörülhetetlenül, egy egész életre bélyegéi, hanem az egész nemzedékre. A nagy gazdasági feladatok teljesítéséhez, a műszaki, a tudományos és a kulturális színvonal emeléséhez elengedhetetlenül szükséges a művelt, kulturált dolgozók sokasága. Ebből következik a mai tanító tevékenység fokozott fontossága, a „Tanítók Napja“ ünneplésének össztársadalmi jellege. A tanító munkájában sohasem lehetetett megbocsátani a selejtet éppen úgy, mint az orvos munkájában sem. Ez egy ember halálát illetve a gyermeki álmok és vágyak durva kettétörését jelentette mindig. Ma azonban már ennél is többet jelent. A tanítói selejt a legdrágább érték elvetélése, az emberi értelem begyepesedése. Ezt pedig nem tűrhetjük meg sem a szocializmus humanizmusának, sem pedig a fejlődő társadalmunk ekonomikájának legteljesebb kibontakoztatása érdekében. Sőt az Ön tevékenységében, kedves Tanító Elvtárs, nem tűrheti a társadalom a selejtet a fenti általános és alapvető okokon kívül még azért sem, mert ez sérti a csehszlovákiai magyar dolgozók jó értelemben vett nemzetiségi érdekeit is. En tudom, hogy munkájának megítélésében még sok a szubjektivizmus, sőt néha talán az elfogultság is. Tudom, hogy még mindig szó esik arról, hogy milyen életkörülményeket tudunk teremtetni tanítóinknak. Az is igaz, hogy még sokan nem tudatosították, hogy a nevelés sikere érdekében feltétlenül szükséges a tanító és a szülő közti, mondhatnám baráti viszony kialakítása. Fontos kérdések ezek s talán sajátos körülményeink között, a nemzetiségi iskolaügyben még 193
