Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964-10-01 / 2. szám - "Minél több dal minél szebb éneklése"

ejti ki, majd utána egy tanuló... és utána mindjárt leírja. A mellette ülő ismétli a szót és annak jelentését anyanyelvén, utána szomszédja, úgyhogy míg vala­mennyien írnak, kb. 6 egymás mellett vagy egymás között ülő tanuló, leírja az új szót, ismétli. Az új szó leírásához szükséges időt az új kifejezés hangos begyakorlásával LÖltilk ki. A tanító így 6 tanuló esetében hallja, hogyan tanulják a szót és al­kalma van a hangsúlybeli vagy kiejtési hibát mindjárt kijavítani, úgy hogy a nehezebb szót mindjárt ismételteti az egész osztállyal stb. A tanítónak ügyel­nie kell arra, hogy valamennyi tanuló egyenlő gyorsasággal olvasson, hogy senki se siessen túlságosan, és ne maradjon vissza. Felsőbb fokon, ahol a sza­vak önálló kikeresése szokásos, ezt a kollektív módot néha jól fel lehet hasz­nálni különösen a nagyobb létszámú osztályokban. Dunovská nagy súlyt fektet arra, hogy a tanuló az új szót kiejtse, lássa, hallja, leírja. Éspedig azért, mivel ilyen körülmények közt az új szó sokkal hamarább vésődik az agyszövetbe, mint az olyan szó, amelyet a tanuló csak látott vagy csak hallott. Megjegyzések 1. Koščová A.: K otázkam syntaxe ruského jazyka u žiakov našich maďarských škôl. Ruský jazyk 1963, 3. 2. Педагогический словарь 1, Москва 1960; 448 3. Dunovská I.: Vyučování cizím jazvkűm z hlediska učení I. P. Pavlova, Praha 1956; 65—71. 4. Príhoda V.: Psychologie cizojazyčního vyučování (skriptum). 5. Dunovská I.: cit. d. 65—71, 90—100. 6. Dunovská I.: cit. d. 7. Дивин B. M.: Работа по лексике на уроках английского языка в старших классах. Ино­странные языки в школе 1957, 6 8. Буйлина В.: Словарная работа на уроках русского языка и минимального чтения в 5 классе узбекской сельской школы. Русский язык в национальной школе 1960, 4; 45 — 50 9. Обучение лексике (Обзор статей). Иностранные языки в школе 1954, 5; 60 10. Fried V.: О numerickém určování slovní zásoby. Cizí jazyk ve škole 1954, 4. I „Minél ti№ dal minél szebb éneklése“ Csak helyeselhető az a javaslat, hogy a tanító — főleg az 1—5. évfo­lyamban — a napi munkát dallal kezdje és végezze, mert ez az egész iskolai tevékenységnek ünnepélyes keretet ad, hangulatot teremt. Elte­kintve ettől az igen fontos és lényeges, általános indoktól az alapiskolák­ban a zenei nevelés eredményességének is kulcskérdése, hogy a tanulók sokat, tiszta intonálással, átélten, kedvvel (de halkan, sosem kiabálva] énekeljenek. Váljék jelszónkká és főleg pedagógiai gyakorlatunkká „a minél több dal minél szebb éneklése“. Mind ennek gyakorlati megvalósítása érdekében a tanítónak már az iskolaév elején fel kell mérnie, hogy a gyermekek az előző évfolyamban milyen dalokat tanultak, s hány dalt tudnak énekelni. Legyen célunk: e dalokból olyan — állandó jellegű, minden évfolyamban énekelt és fel­újított — dalcsokrot fűzni, melyek tanulóinkat egész életükre elkísérik és az iskolára, a tanítókra, gyermekéveire majdan szívesen emlékeztetik. 48

Next

/
Thumbnails
Contents