Szocialista Nevelés, 1964. szeptember-1965, augusztus (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 1. szám - Csepregi Gizella: Engedjük, hogy a gyermek az első évfolyamban is gyermek maradjon / Levelezőink írják
eleme: a szójelentés kétirányú szemlélődésre 'késztetett. A sajátosan nyelvészeti elmélyedést eszközi jelentőségűnek éreztem a stílusvizsgálódás érdekében, de nélkülözhetetlennek és alapvetőnek, hiszen stílusvizsgálat csakis nyelvtani alapon folyhat. Stílusértékek csakis a nyelv természetéből folyó megnyilatkozási formák közt kereshetők, tehát a magyar gondolatközlő formák csakis a magyar jelentéstani elvek érvényesülését tükrözhetik!“ Ugyanitt közöl kritikailag összeállított bibliográfiát az érintett témákhoz, s felhívja az olvasó figyelmét az egyes művek jelentőségére és sajátosságaira. —sz— Levelezőink írják —— tanítónő, Kéménd I Engedjük, hogy a gyermek az első i évfolyamban is gyermek maradjon A gyermek életében igen nagy esemény az iskolába lépés. Ekkor az apró emberkék számára új korszak kezdődik: a játék mellett a tanulás, a különböző kötelességek, pontos és rendszeres munka. A gyermek ezt a nagy változást csak úgy tudja nagyobb megrázkódtatás nélkül elviselni, ha a követelményeket fokozatosan emeljük, ha fokozatosan szoktatjuk hozzá a kicsinyeket az új környezethez, ha nem terheljük túl, és ha megértő szeretettel, megfelelő gondoskodással vesszük körül őket. Sokszor elgondolkodtam ezen a problémán, és sokat törtem a fejemet: hogyan tudnám kicsinyeimnek a környezetét kedvessé varázsolni. Milyen eszközökkel tudnám még az osztályban kerülő csöppségek életét bearanyozni, hogyan lophatnám be a gyermek-mennyország egy darabkáját, a játékot, a játékosságokat tanításomba oly módon, hogy a játék a tanulást elősegítő tényezővé váljék. Munkámat még a nyár folyamán megkezdtem. Ellátogattam az óvodába. Két napig helyettesítettem ott, és azalatt igen megbarátkoztam a gyermekekkel. Sokat meséltem nekik az iskoláról, és igyekeztem ellensúlyozni azt a hatást, amelyet némely szülő — nagyon helytelenül — „majd az iskolában kapsz“ ijesztgetéssel kelt a csöppnyi emberkék lelkében. Érdeklődtem, hogy örülnek-e annak, hogy iskolába mehetnek. Az egyik (kislány megjegyezte, hogy csak azt sajnálja, hogy ott nincsenek játékok. Ez a megjegyzés elgondolkodtatott. Miért nem lehetne az iskolában berendezni egy játéksarkot? S elhatároztam, hogy kísérletet teszek. Elgondolásomat tett követte. Berendeztem egy játéksarkot osztályomban. S az évnyitón elsőseim kerekre tágult szemében az öröm lángját láttam fellobbanni, mikor a játékokat meglátták a tanterem egyik sarkában. Ezen a napon nem ón beszéltem a gyermekekhez, hanem üdvözölte őket az „Okos Kata“ bábu, a meséből hozzánk költözött kismalac, a róka, a farkas, Piroska és a nagymama stb. Boldog volt az a gyermek, akinek a fejét megsimogatták a bábuk. S a gyermekek a bábuk és a játékok segítségével barátságot kötöttek az iskolával. S ez a barátság megmaradt továbbra is. Eljöttek a bábuk a számtanórára is. A Paprika Jancsi, a Huncut Peti és a többiek. És a gyermekek a bábukkal együtt számolták, hogy Okos Kata hányszor kapcsolta fel a villanyt, utánozták a bábuk cselekvését annyiszor, ahányszor ezt a bábuk bemutatták. Ez az iskolában kapott tanszerek okozta örömet még fokozta az az öröm is, hogy itt is lehet játszani. Boldog volt az a gyermek, aki az ujj- és csuklógyorlatokat a kis játékzongorán bemutathatta, S azután eljöttek hozzánk látogatóba az óvodások. Az elsősök büszkén mutogatták könyveiket, füzeteiket, ceruzáikat, s mindazt, ami az iskolában kaptak, de megmutatták a játékokat is. S a kis elsősök eljátszották a már olyan jól ismert három kismalac meséjét is, a kezükre húzott bábuval jelképezve, ki milyen szerepet játszik. S azután a bábuk beszélgettek az óvodásokkal úgy, mint első nap az 'elsősökkel. S azóta igen nagy a barátság köztünk és az óvodások között. Beszélgettem az óvodások szüleivel, akik elbeszélték, hogy négy éves kis gyermekük mindig azt emlegeti, hogy 31
