Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 2. szám - Amiről beszélnünk kell…

Ján Uher, az SZLKP Titkárságának dolgozója az Új Szó 1961. július 8-i (a Pravda 1961. július 7-i) számában ezt így fejezi ki: „A területi átszervezés többek közt a járások új nemzetiségi összetételét hozta magával. Míg Dél-Szlovákiában azelőtt számos olyan járás volt, melyekben csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosok éltek, ma az új, lényegesen nagyobb járásokban együtt élnek a szlovák és a magyar nemzetiségű dolgozók. Ha erre a proletár nemzetköziség szempontjából, napjaink szempontjából, főként a szocializmus és a kommunizmus fejlődésének szempontjából tekintünk, ezt a tényt igen pozitív jelenségnek kell értékelnünk, amely természetesen és kétségtelenül nagy igényeket támaszt a politikai, a szervező és az eszmei nevelőmunkával szemben.

Ma a járási pártszervekben és a nemzeti bizottságokban az előzőnél gyakrabban találkoznak a szlovák és a magyar elvtársak. Maga az élet készteti őket a közös problémák megoldására. Mindez közelebb hozza egymáshoz a párt, a nemzeti bizottságok, a társadalmi szervezetek szlovák és magyar nemzetiségű funkcionáriusait. Ha néhol nem tartják meg a párt politikai elveit és marxi—lenini vezérelveit, ez persze felesleges súrlódásokat és politikai károkat is okozhat.

A párt például a vegyes lakosságú járásokban és községekben kitűzte a kétnyelvűség elvét, és ezt kitartóan érvényesíti is az életben. Ennek az alapelvnek az az értelme, hogy a hivatalos helységekben, a középületekben és a nyilvános gyűléseken folyó tárgyalásokon mindenki azon a nyelven fejezhesse ki magát, amelyen folyékonyan beszél, és ugyanakkor megértse azt, amiről a tárgyalás folyik. Ez az elv egyáltalán nem ellenkezik azzal a követelménnyel és szükséglettel, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság minden magyar nemzetiségű állampolgára saját érdekében megtanuljon szlovákul illetve csehül, amint ezt néha leegyszerűsítve és metafizikusán kiforgatják egyesek, akik az egész kérdést nem látják annak fejlődésében mint folyamatot, és lebecsülik vagy soviniszta módon figyelmen kívül hagyják a kétnyelvűség szükségességét. A kétnyelvűség alapelvének betartását a vegyes lakosságú községekben és járásokban fontos politikai feladatnak kell tartani, és a gyakorlatban megfelelően kell érvényesíteni...“

Ján Uher idézett cikke — úgy véljük — méltó válasz. Nyilvánvaló, hogy ezek a sorok a pedagógusokra is vonatkoznak. Igaz, hogy a pedagógusnak kell tudnia szlovákul, hiszen — a szlovák nyelvtudás képesítésének szerves részét képezi. Hasonlóan, mint ahogyan a számtant sem taníthatja valaki anélkül, hogy ne tudjon számolni, a szlovák nyelvet mint kötelező tantárgyat sem taníthatja az a pedagógus, aki nem tud szlovákul. A kérdés csupán ez: okvetlenül szüksége van a második, harmadik évfolyamot tanító pedagógusnak az integrál és differenciálszámításra? A filológiai tudomány véleménye szerint jelenleg az abszolút kétnyelvűség valami hasonló probléma, mint a filozófiában az abszolút igazság vagy az esztétikában az abszolút szépség fogalma. Egyre jobban megközelíthetjük, de teljesen sosem érhetjük el. Éppen ezért véleményünk — és Ján Uher cikke értelmében: „Mindenki azon a nyelven fejezze ki magát, amelyen folyékonyan beszél“. Lenin munkásságának fényében (lásd Lenin művei, 19. kötet) tökéletesen világos a marxizmus vonala a nyelvkérdés terén. „Semmiféle privilégium egyetlen nyelv számára sem. Semmiféle kényszer a nyelvek tanulmányozása terén. A sok39