Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1964-03-01 / 7. szám - Hlavicska Lászlóné: Néhány szó az "Osztályozzunk helyesen" témához

tipikus, de talán kirivó volta miatt mondtam el, s talán megingatja a túkott tárgyilagosság teóriáját, amelyre még visszatérek.

A tanító sok esetben tárgyilagosságának csak káros következményeit látja. Többször előfordult, hogy egy jó tanulóm a második félévben erősen lehanyatlott, éppencsak, hogy meg nem bukott. Későn kaptam észbe. Kivallattam a fiút, aki nem kertelt és szép sorjában előadta, hogy a tanító néni ekkor és gkkor igazságtalanul rossz jegyet adott neki, melynek alapján a tanuló arra a meggyőződésre jutott, hogy nem érdemes tanulnia, és attól kezdve nem is tanult. Gondolatban visszaidéztem a körülményeket, s beláttam, hogy a szóban forgó esetben valami másolásról, volt szó, a bűnösnek adtam igazat, helytelenül ítéltem. Mennyi munkámba, rábeszélésembe került, míg a tanulót visszavezettem a jó tanulók közé. Megjegyzem, hogy a falusi gyerekekben talán több az igazságérzet. S az ilyesmi általában olyan tanítókkal fordul elő, akiket az osztály igazságosnak ítél. Mi ebből a tanulság? Az adott jegyet a tanulónak el kell fogadnia, és igazságosnak kell tartania.

Vegyünk példát olyan esetek közül, mikor a tanító eleve nem tárgyilagos. Hangulatember.

„Y osztály hanyag, lusta, nem tanul, egy órán 15 ötöst adtam.“ jelenti ki mérgesen egy tanító, s a későbbiek folyamán kiderül, hogy óra előtt összeveszett az igazgatójával. Vajon tárgyilagos lehetett ez a tanító?

Ne felejtsük el, hogy még a legkisebb csöppség is szigorú megfigyelője tanítójának. „Már megint ötöst kaptam — állít be szinte vidáman a kicsi — de nem csak én, több mint az osztály fele. A tanító néninek megint csak rossz kedve volt.“ Micsoda lesújtó kritika! De a mi tanító nénink igazán „jó“ tanító néni, újságolják a szomszéd kislányok. Az nem szigorú, mindig mesél, mindig annyit nevetünk. Persze, hogy felelünk, akkor felelünk jelesre, amikor

akarunk. Itt a baj csak akkor kezdődik, ha a „jó“ tanító néni után szigorú tanító néni veszi kezébe az osztályt. —

Ebből meg mi a tanulság? Ha a jegy a tanulásba vetett munkával nincs arányban, elveszti értékét a tanuló előtt.

Konkrétabb példát akarunk?

Számtanból annak adunk egyest, aki az évfolyamban előírt példákat könnyedén megoldja.

A tanuló két jelest hoz, számtanból és tornából. Vajon melyiket fogja büszkébben mutatni otthon? Természetesen a számtan-egyest, amely mögött komoly példák megoldása rejtőzik. A torna-egyest csak úgy kötelességből íratja alá, legszívesebben el is hallgatná, nincs mögötte konkrét tett. — Tudjuk, hogy sokan testnevelésből a tanulók általános ügyességét osztályozzák. De az is megtörténik, hogy kicsit gyenge felépítésű, különben jeles tanuló (sokáig fel volt mentve a testnevelés alól] lelkendezve rohan haza: Anyu, egyesem van tornából is, áutugrottam 105 cm-t!

Nemrégen találkoztam első tanítványaimmal, akik közül néhányan érettségiztek vagy szakiskolát végeztek. Elmesélték élményeiket, melyekből egy általános hibát jegyeztem meg. Beszéltek a beskatulyázásról. Ennek lényege a következő: a tanuló egyes tanítóknál az első felelete alapján „beleesik egy skatulyába“, ahonnan többé semmiféle erőfeszítéssel kimászni nem tud, végülis beletörődik, és közömbös lesz. Vagyis, ha a tanuló első felelete 3, akkor belezuhant a hármas skatulyába, s nincs az a traktor, amely kihúzná belőle. A „csalhatatlan“ tanító ragaszkodik első ítéletéhez, mely két-három évre eldöntötte sorsát a sokszor törekvő, jobb jegyre érdemes tanulónak.

De maradjunk az alsó tagozatnál.

Lépten nyomon halljuk: „Könnyű X-nek, jó osztálya van, de mit szóljak én?“ S következik a kifogások áradata. Az osztályok összetételéről nincs módomban nyilatkozni, mivel az osztályozásról kell beszélnem.

204