Szocialista Nevelés, 1963. szeptember-1964. augusztus (9. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 5. szám - Lukovics Izabella: Az olvasás tanításának feladatai a kilencéves alapiskola 4. és 5. évfolyamában

hangzik. Ezt az írásban jelezni kell, ezért két s betű (ss) kerül egymás mellé. Felírjuk az első szót a táblára, s a tanulók hangonként mondják. A leírt szót először betűnként olvassuk el, azután szótagolva, majd egész­ben. — Kimondjuk a második szót, és megfigyeltetjük a kiejtését. Felírjuk a táblára, s hasonlóan járunk el, mind az első szónál. Ugyanezt tesszük a harmadik szó leírásakor is. 'itt azonban megfigyeltetjük, hogy az á hang hosszan hangzik a kiejtéskor. Ezért az á betű fölé föltesszük az ékezetet. Azt is megjegyezzük, hogy a mondat első szavát mindig nagy kezdőbetűvel írjuk. Amikor már az egész mondat a nagytáblán van a tanulók előtt, előbb szótagolva olvastatjuk el: Ül-tess sok fát!, azután szavanként. A mon­dat végén levő felkiáltójel írását is megbeszéljük (persze különösebb magyarázat nélkül). Mielőtt a mondatot leíratjuk, még egyszer figyel­meztetnünk kell a tanulókat a problémákra: nagy kezdőbetű, betűketőzte- tés, vesszős ékezetű betű, felkiáltójel a mondat végén. Ha ilyen alapos közös munkában válnak tudatossá az írástevékenység egyes mozzanatai, már az első évfolyamban is biztosítottuk az eredmé­nyes oktatómunka feltételét: a tanulók aktivitását. Ahol az első évfolyam­ban az említett követelményeket a fent vázolt eljárással következetesen érvényesítik, ott a további évfolyamok tanítói a helyesírási ismeretek ta­nításában megbízható ismeretekre támaszkodhatnak. LUKOVICS IZABELLA Ped. Kutatóintézet I Az olvasás tanításának feladatai a kilenc­éves alapiskola 4. és 5. évfolyamában Az olvasás tanításának a helyes, folyékony és értelmes olvasáson kí­vül az is a feladata, hogy az olvas­mányok feldolgozásával kiegészítse és elmélyítse a tanulók társadalom- és természetismeretét. Az olvasás hoz­zájárul a tanulók szocialista világ­nézetének megalapozásához, fejleszti megfigyelő, emlékező, képzelő, álta­lában értelmi képességeiket, logikus gondolkodásukat. Az olvasással isme­rik meg tanulóink a szocializmus ered­ményeit, a dolgozók munkáját és életét. Az olvasmányok és költemé­nyek hatnak a tanulók érzelemvilá­gára, lehetővé teszik számukra a sze­replők cselekedeteinek helyes értéke­lését, anyanyelvűnk szépségeinek megismerése révén pedig hatással vannak a tanulók kifejezőkészségének fejlesztésére. A 4. de főleg az 5. évfolyam olva­sástanítása előkészíti az irodalmi nevelést. ízelítőt ad nemzeti irodal­munk, a hazánkban élő nemzetiségek irodalmának, valamint a világiroda­lom haladó szellemű, a gyermekek számára alkalmas, legértékesebb mű­veiből. Ezáltal megszeretteti a gyer­mekekkel az irodalmat, az olvasás, a tanulás és a szabad idő felhaszná­lásának egyik eszközévé válik. így a tanulóból rendszeres olvasókat ne­velünk, akik gyönyörködnek az iro­dalmi alkotásokban, miközben fejlő­dik esztétikai ízlésük. Az olvasmányok, az irodalmi művek olvasásával a fljü- gyar és a többi testvéri nemzet ha­gyományainak megbecsülésére, szo­cialista hazaszeretetre, proletár nem­zetköziségre nevelünk, kialakítjuk tanulóinkban a materialista világné­zetet, kommunista erkölcsre, a munka megbecsülésére nevelünk, és feléb­139

Next

/
Thumbnails
Contents