Szocialista Nevelés, 1962. szeptember-1963. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)
1963-06-01 / 10. szám - Vincze László: Élő idegen nyelvek tanítása - beszédtanítás
gozottan kínálja a nyelvpedagógiának. S nervizmusnak a dinamikus sztereotípiára és a második jelzőrendszerre vonatkozó tanításaira gondoljunk itt elsősorban. A nyelvpedagógia eddig nem vette eléggé tekintetbe ezeket a tanításokat, pedig fontos útbaigazításokat adhatnak éppen arra nézve, hogyan lehet elérni azt, hogy az idegen szó (mint jelzés] felidézze a tanulóban a tárgyat, amit a szó jelez; s a tárgy (mint jelzés] felidézze az idegen szót, mely a tárgyat jelöli. Ezt a szemléltetés és a cselekedtetés állandó alkalmazásával, mondatok — és nem szavak! — mondattípusok szintagmák, mondatformák állandó sztereotip ismétlésével, ismételtetésével érhetjük csak el. Vagyis azzal, hogy kölcsönösen feltételes reflexkapcsolatot teremtünk a szemléltetett tárgy és annak jele, a szó között, de úgy, hogy a szemléltetéssel mindig egész mondatot provokálunk. Ennek a feladatnak a tervszerű megoldását kerestük, amikor a beszédtanítás helyes módszerét igyekeztünk kidolgozni. A tervszerűségen — ez a didaktikában módszertani következetességet jelent — van itt a hangsúly. Ezt azért kell aláhúznunk, mert a módszer, amelyet itt ismertetni kívánunk, éppen annyiban új, hogy a nyelvpedagógia közismert, helyes módszertani alapelveit (szemléltetés, cselekedtetés stb.] tervszerűen, következetesen alkalmazza, mert a helyes elvek alkalmazása csak így biztosítja valóban az eredményt. A MÓDSZERTANI ELJÁRÁS a gyakorlatban a következő: Minden óra beszédgyakorlattal kezdődik, nagyjában úgy, ahogy ezt már nagyon régen is, nagyon sokan csinálták és csinálják. Azaz: a tanulók szemléltetéssel, kérdés-felelet alakjában (mondatokba ágyazva!] megtanulják a tanteremben található tárgyak nevét, tulajdonságát, számát, majd bizonyos cselekedeteket hajtanak végre, tevékenykednek ezekkel a tárgyakkal stb. Tehát: a tanár felmutatja a tárgyat: kréta, toll, ceruza, tinta, rámutat tárgyakra: asztal, óra, és felteszi a kérdést: Was ist das? Wie ist das? Wo ist das? Wieviel? ... A tanulók kezdetben csak a kérdésre adandó választ, majd magát a kérdést is utána mondják, úgy ahogy a tanártól hallják. A tanulók tehát elkezdik beszélni a nyelvet. Megszólalnak egyenként, csoportokban, kórusban. Mindaz, amit mondanak, hibátlan, nyelvtani, fonetikai szempontból egyaránt, hiszen a tanár szavait utánozzák csak! (írás, olvasás, egyelőre nincs!] Az első órákon kb. a következő kérdés-feleletek tökéletes begyakorlása végezhető el: Was ist das? Was ist das? ~Was ist das? Wie ist der Tisch? Wie ist die Kreide? Wie ist die Feder? Das ist der Tisch. Das ist die Kreide. Das ist die Feder. Der Tisch ist braun. Die Kreide ist weiss. Die Feder ist schwarz. Wo ist der Tisch? Wo ist die Kreide? Wo ist die Feder? Der Tisch ist im Klassenzimmer. Die Kreide ist auf dem Tisch. Die Feder ist auf dem Tisch. 327
