Szocialista Nevelés, 1962. szeptember-1963. augusztus (8. évfolyam, 1-12. szám)

1963-07-01 / 11-12. szám - Lakits Pál: Középiskolásaink és az irodalom / Könyvekről

Lakits Pál:

i Г\1ШЗ|ШЛиШ{ШН\ ál H UUdlUIII

Budapest, Tankönyvkiadó 1962.

Lakits munkája — ahogyan a szerző is hangsúlyozza — nem tartozik sem a fejlődési, sem az irodalmi pszichológia körébe, hanem

— számos és tipikus adat alapján

— meg akarja világítani a magyar- országi ifjúságnak az irodalomhoz való viszonyulását. Ebben az ‘értelemben végezte a szerző az 1955/ 1956 és 1961/1962 iskolai években széleskörű, különféle módszerekkel megvalósított kísérleteit a magyar- országi II. ciklusú iskolákban a fiú- és leányifjúság körében, Budapesten és más városokban. Az összegyűjtött anyagot főképp a következő szempontok szerint dolgozta fel:

Vajon ez a fiatalság megfelelő mértékben és megfelelő módon fog- lalkozik-e az irodalommal; vajon megérti-e a szépirodalom szerepét; milyen jellegű irodalom vonzza; milyen feladata van az irodalmi mű egyes tényezőinek az irodalmi mű megértésében, értékelésében, mi hat az ifjúság érzelmeire, mit és milyen mértékben képes értékelni, hogyan értelmezi az egyes formális tényezők művészi szerepét, hogyan a művészi alkotás egészét; milyen általános és tipikus vonásokat figyelhetünk meg az ifjúságnak az irodalmi mű iránti viszonyulásában; milyen végkövetkezetetéseket lehet mindebből levonni az ifjúság irodalmi nevelése számára.

A jelzett problémakör megoldásában a szerző felhasználja a széles skálájú hazai és külföldi szakirodalmat, a kutatómunkája által szerzett számos adatot, (ezt is kritikusan végzi), továbbá felhasználja tanítói gyakorlata és irodalmi körök vezetése során szerzett gazdag tapasztalatait. Az eredmények magyarázatánál nemcsak ennek az ifjúságnak a korára jellemző pszichológiai jellegzetességeit veszi tekintetbe, hanem helyesen felhívja a figyelmet az ifjúság különféle kulturális megterhelésére, a mozi, televízió, rádió konkurrens hatására, a szórakoztatótanító és a határozottan ismeretterjesztő irodalomra és iskolánk túl- nyomólag intellektuális beállítottságára, az iskolai maximalizmusra, a tanítók helytelen módszereire, a szülőknek gyermekeik tevékenysége iránti gyakori utilisztarista álláspontjára, ami mind gyakran nagymértékben megakadályozza, hogy az ifjúság korábban és nagyobb mértékben helyesen viszonyuljon az irodalmi műhöz mint művészi alkotáshoz. Természetesen a szerző helyesen tudatában van a különféle művészi alkotások hiányosságainak, sablónosságának, formalizmusának, és annak a ténynek, hogy ezeket a műveket besorozták az irodalmi nevelés tervébe, annak ellenére, hogy a tanulók korának nem feleltek meg, aminek aztán kedvezőtlen visszhangja van az ifjúság körében. Nem átall véleményt mondani az ifjúság bizonyos részének apolitikus és ehhez hasonló irányzatairól. Helyesen tudatosítja, hogy ugyanaz a mű a különböző egyéneknél, esetleg ugyanazon egyénnél is annak különféle fejlődési fokozatain különféle szerepet tölthet be, lehet vonzó s minden esetben más-más tényezőivel, vonásaival hathat. A problémának ennél a bonyolult voltánál fogva természetesen elkerülhetetlen nemcsak a szerzett adatokat megfelelő komolysággal tolmácsolni, értékelni, hanem az adatok szerzéséhez is igen nagy gondosságai kell látni, nemcsak széliében, hanem mélységében kell kutatni a dolgokat, különféle szempontokból kell helyességüket igazolni stb., ahogyan arra a szerző törekedett.

Szaktanulmányai és kutatásai alapján a szerző megállapítja, amiben nagymértékben igazat kell neki adnunk —, hogy a gyermek az irodalmi művet és különösképp a szép390