Szocialista Nevelés, 1961. január-augusztus (6. évfolyam, 1-8. szám)
1961-01-01 / 1. szám - A pedagógiai selejtről / A szovjet pedagógiai irodalomból
A szovjet pedagógiai irodalomból 23 kát, gúnyt űzzenek a felnőttekből s za-„ várják a társadalmi rendet. Másrészt, ugyancsak az igazgatónak gondoskodnia kell róla, hogy tanítói nyugodtan dolgozhassanak, védelmébe kell venni munkájukat. De ennek a kötelességének sem tett itt eleget. S közben, tényleg, nincs kiútja. Mert képzeljük csak magunkat ennek az igazgatónak a helyzetébe. Elbocsátanánk-e mi az állásából ezt az Anna Petrovnát? Nem. Megsajnálnánk, már csak korára való tekintettel is. Elbocsátanánk-e a huszonhétéves Olga Dmitrievnát ? Nem, mert vannak írott és íratlan humánus törvények, melyek értelmében fiatal tanerőknek segíteni kell, hogy tökélyre vigyék mesterségüket. Egy ilyen Olga Dmitrievna belép az iskolába — sem pedagógiai készsége, sem hivatottsága, de még különösebb igyekezetei sem tanúsít, hogy megértesse magát a gyerekekkel. De miért hagyja ő ott az iskolát, hová menjen, hát hiába töltött ő öt kemény esztendőt tanulással a főiskolán?! Kartársai segítik őt az első évben, a másodikban szintén, de aztán lassan — otthagyják. Látják, hogy kár minden fáradságért. Látja ezt az iskola adminisztrációja, látják ezt a szülők, látják ezt maguk — a gyerekek is. Csak maga Olga Dmitrievna nem látja. S ő maga meg van róla győződve, hogy ő egész rendesen dolgozik. S ha a tanulók kissé zajosak s rendetlenkednek az óráin, ez szerinte nem olyan borzasztó. Ha nem szeretik a földrajzot, ez az ő bajuk. Ha neveletlenek tanítójukkal szemben, hát egyszerűen rosszul vannak nevelve ... Hogy ki nevelte őket rosszul, ezzel a kérdéssel Olga Dmitrievna nem foglalkozik. Próbálják csak neki megmondani, hogy ő, az ő óráin tanultak meg csalni, letagadni, szemtelenül s kihívóan szembe nézni és pimaszkodni... Ezzel a vád- ral sosem fog egyetérteni. Pedig tény, hogy az ő órái helyrehozhatatlan kárt okoztak az emberi jellem formálásában. Pedagógiai selejtet, hibás terméket produkált. Valóban lehetetlen-e eltávolítani a tanításból az ilyen Olga Dmitrievnákat? Valljuk be őszintén — a mai reális körülmények között, majdnem lehetetlen. De feltétlenül kell! Kell pedig már csak azért is, mert a gyermekek jellemének formálása — igen komoly ügy. Az iskolaügy valamennyi szervének, elsősorban a Közoktatásügyi Minisztériumnak kell megoldást találni, miként intézkedjenek azokkal a tanítókkal, akik minden törekvés ellenére, egy bizonyos határidőn túl sem voltak képesek elsajátítani a tanítás módszereit, mesterségét, s nem hivatottak erre a nemes s egyben nehéz munkára. Az egyik iskolában, nem régen, az alábbi párbeszédnek voltam fültanúja. — Tudja, — mondta az egyik tanítónő a másiknak, — ma a tizedik osztályban, az órámon, Petrov kérdezi tőlem, vajon miért nincsenek most oly zseniális festőink. Nehéz volt erre válaszolnom :.. — Mi ebben a nehéz? — mondta erre hanyagul a másik. Megmondta volna neki, hogy a marxi-lenini filozófiának van a zsenikre és tehetségekre vonatkozó tétele — s kész ... „Van tétele!”... Szerintem ezek a szavak sértők mind a tizedikes Petrovnára, mind magára a marxi—lenini filozófiára. S ha a gyerekek Lenin munkáit olvasva elgondolkodva, tanítójuk segítségét kérik, hogy jobban, tökéletesebben tudják megérteni, követni a zseniális lenini gondolatot, mondhatja-e erre tanítójuk?: „Lenin munkája a marxi—lenini filozófia tétele. Vágjátok be kívülről Lenin szavait és ez tökéletesen elegendő.” Nem egy tanítót ismerek, aki ezt így is csinálja. Ezek a tanítók ennek ellenére nagyszerűen tudnak fegyelmet tartani, rendet teremteni osztályaikban, a tantervben előírt tudást is továbbadják tanítványaiknak. Ezeket nincs miért elbocsátani állásukból — ők semmiben sem hasonlítanak a szegény, sajnálatraméltó Anna Petrovnára, vagy a fiatal Olga Dmitrievnára. Meggyőződésem azonban, hogy ezek a tanítók sokkal nagyobb kártevői a nevelés ügyének, mint az említettek. Nagyobb kárt okoznak azért, mert ezeket nem ismerjük meg egyhamar. Nagyobb kárt — mert a gyerekek a maguk módján tisztelik az ilyen tanítókat, mert hát ezek felnőtt, meglett emberek, a tudás terjesztői... S náluk tanulják meg a gyermekek a meg nem fontolást, a meg nem gondolást, azt, hogy nem kell izgulni, mert mindennek megvan a maga tétele, ami megkereshető s megtalálható. Ezek a tanítók nevelnek aztán csak igazán közömbös, iniciatíva nélküli formalistákat és — nyárspolgárokat a szó legkomolyabb és legkellemetlenebb értelmében. *** Amikor a pedagógiai intézetet végzett főiskolás az iskolába jön, még nem ta
