Szocialista Nevelés, 1961. szeptember-1962. augusztus (7. évfolyam, 1-12. szám)
1961-09-01 / 1. szám - Csanda Sándor: A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai (recenzálta Révész Bertalan) / Könyvekről
44 Könyvekről bukása után, a részben visszafojtott izzó magyar hazafiság és németel- lenesség légkörében alakult ki. A „neokuruc” szemlélet az időt és társadalmi fejlődést nem tekintve vont analógiát Rákóczi felkelése és Kossuth szabadságharca között — s ez anakronizmus.” 2. A kötet második tanulmánya a Szilágyi és Hagymási monda irodalmi feldolgozásával s az ilyen című magyar és szlovák széphistóriával foglalkozik. Csanda behatóan vizsgálja a szlovák és magyar változat viszonyát, mely a múltban szélsőséges nacionalista szellemű vitákra adott okot. A magyar irodalomtörténészek a magyar szöveget tartották eredetinek s a szlovákot fordításnak, a szlovák kutatók pedig pontosan fordítva. A szerző nem kisebb feladatot vállal magára, mint a meddő, áltudományos viták és nacionalista szellemű gyanusítgatások végleges eloszlatását. Az utolsó szót ő sem mondja ki — s nem is mondhatja az eddig még feltáratlan dokumentumok híján —, de annyit félreérthetetlenül megállapít, hogy a magyar és szlovák szöveg között fordítási viszony áll fenn. Valószínűbbnek tartja, hogy a szlovák változatot a magyarból fordították, melyet mindenekelőtt az a tény valószínűsít, hogy a szlovák változaton könnyen kitapintható a magyar szöveg hatása: hungarizmusok, tükörszók, fordítási tévedések sűrűn találhatók. A szlovákból magyarra fordítás mellett is hoz fel érveket: a „szlovák énekes és magyarral ellentétben nem mondja, hogy más forrás alapján szerezte versét, s a szlovák változat stílusa jobb a magyarénál.” Ez az utóbbi érv nem meggyőző. Elég, ha Balassi Bálint dráma- és versfordításaira utalunk, melyek összehasonlítha- tatlanabbul jobbak, mint az olasz eredetijük. Hogy melyik szöveg az eredeti: a magyar-e vagy a szlovák — ma már nem a leglényegesebb kérdés; hiszen nem célunk, hogy az egyik nemzet kultúrfölényét a másik rovására bizonyítsuk. Számunkra csupán egy a fontos, amit a sezrző tömören így foglal össze: „A Szilágyi és Hagymási história magyar, szlovák, délszláv és román változatai egy XVI. századi pozitív kulturális kapcsolat termékei, mely a későbbi kutatók szemléletétől eltérően mentes volt a nacionalizmustól.” összefoglalva az eddig mondottakat, örömmel állapítjuk meg, hogy Csanda új könyve értékesen járul hozzá a csehszlovákiai magyar irodalom- tudomány gazdagításához, s emellett a magyar és szlovák kulturális kapcsolatok feltárásához. Csanda ezen az utóbbi téren a „magyar—szlovák kulturális kapcsolatok” című antológiájával úttörő munkát végzett. Új munkáját ezirányú kutatásai sikerült elmélyítésének tekinthetjük. Révész Bertalan
