Szocialista Nevelés, 1961. szeptember-1962. augusztus (7. évfolyam, 1-12. szám)
1961-09-01 / 1. szám - Szeptember elseje…
38 Szülők iskolája tása ellanyhul. Ezért kell a szülőknek állandó -figyelemmel kísérnie a tanulókönyvecske bejegyzéseit, még akkor is, ha kezdetben a gyermek kitűnő jegyekkel örvendezteti meg. A szülő helyesen cselekszik, ha legalábbis nagy vonalakban követi a tananyagot, és feltétlenül szükséges, hogy az iskolai osztályértekezleteken részt vegyen. A tanító vagy tanár sokszor egészen új, meglepő adatokkal szolgál gyermekére vonatkozólag, otthon nem is szembetűnő tulajdonságokat vehet észre, melyek csak a kollektív életben mutatkoznak meg, s ezzel segítséget nyújthat a szülőnek a nevelésben. A szülő viszont egy-egy közlésével szintén rávilágíthat gyermeke egyéniségének egyes vonásaira, s ezzel megkönnyítheti a pedagógus munkáját. így tarthatja fenn a szülő az iskolával az állandó kontaktust egészen kis időbeli áldozat árán. S a szülő kapcsolata a gyermekkel? Mikor a gyermek iskoláskorba jut, viszonya a szülőhöz automatikusan megváltozik. Addig jóformán csak a szülő és az otthon hatása alatt áll. Mindent csak a szülőn keresztül fogad el az élettől. Amint iskolába kerül, száz meg száz új benyomás, új hatás lesz úrrá felette. Már nem csak a szülő szemével látja élete eseményeit, tapasztalatait. A szülő pedig már nemcsak a játékos babát látja gyermekében, kinek az otthonon kívül más élete nincs, hanem lassan a már kötelességét teljesítő ember, a saját gondjaival küszködő felnőtt alakja rajzolódik szeme elé. S ilyenkor kerülhet az első karcolás a szülő és a gyermek viszonyát jelképező sima üveglapra, ha a szülő nem elég megértő, ha elidegenedésnek tartja a gyermek apró, különálló élményeit, önállósodó lépéseit, s ha nem az iskolával egy síkon, egy céllal, hanem külön utakon haladva neveli gyermekét. A másik, ebből a szempontból veszélyes forduló a serdülőkor, mely sokszor még a legjobb pedagógiai képességekkel felruházott szülőket is kemény próbára teszi, s a jóviszony, a régi kapcsolat megőrzése egyes esetekben rendkívül nehéz. Természetes, nem azt értem a jóviszony fenntartásán, ha a szülő mindenben alkalmazkodik gyermekéhez, kívánságait vakon teljesíti, csak azért, hogy konfliktusra ne kerüljön sor. Ez nem' a kapcsolat megőrzése, hanem félelem, meghúnyászkodás. A nevelés — mindnyájan tudjuk —, művészet, s a megalkuvás éppúgy nem nevelés, mint a zsarnoki erőszak. A gyermek és a szülő jóviszonyának alappillére természetesen a kölcsönös bizalom és szeretet. Ahol ez hiányzik, s helyét a gyanakvás, bizalmatlanság, önzés foglalja el, ott aztán már napirenden vannak a fenyegetések, szidalmazások, az állandó konfliktusok, amelyek nemcsak a családi életet mérgezik meg teljesen, hanem a gyermekből a társadalom, környezete számára teljesen értéktelen egyént alakítanak ki. A mai modern nevelés nem negatívumokból indul ki, hanem pozitívumokból: nem a tilalom, hanem a buzdítás, nem a fenyegetőzés, hanem a nyugodt meggyőzés. Ilyen gondolatok ötlenek fel bennem most, hogy szeptemberben ott látom a nevetőszemű gyermeksereget az iskola kapuja előtt. Vajon ilyen hangulatban lesznek egy-két hónap múlva is, vajon segít-e mindegyiknek a szülője, hogy ez az iskolaév boldog és sikeres legyen? Az a barnacopfos kislány nem fog-e nemsokára sírva borulni a könyvei
