Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1960-12-01 / 12. szám - Egy segédkönyv, amelyből mindnyájan tanulhatunk / Nyelvművelés
402 Nyelvmüvölés jelent tanárnak, szerkesztőnek, lektornak, fordítónak, írónak, tudósnak, magyar anyanyelvűnek, valamint idegen ajkúnak is. A Szótárból eddig két kötet jelent meg, az első az A—D, a második az E—Gy betűvel kezdődő szavakat tartalmazza. Az egész munka 6 kötet lesz, kb. 60 000 szócikkel. A teljes Szótár tehát számbaveszi irodalmi és köznyelvünk szókincsének jelentős részét, mégpedig a használtabb, fontosabb szavakat, az ún. törzsállományt. Az egyes kötetek néhány hónapnyi időközzel jelennek meg egymás után. A Szótár nemcsak rögzíti a szavakat, hanem igen gondosan és körültekintően értékeli is őket. Hogy pontosabbak legyünk, a szócikkek feldolgozásában ezt a sorrendet követi, s ennyi lényeges tudnivalót közül utána. Mindjárt a címszó után kiejtésbeli tanácsokat, példának okáért, hogy zárt vagy nyílt e-vel ejtendő-e a szó; aztán a szokásos rövidítésekkel megjelöli, egy vagy több szófaj- kategóriába tartozik-e ma a tárgyalt szóalak, pl.: ameddig hsz, von (ksz- ként) azaz használjuk e szavunkat határozószóként és vonatkozó névmásként, illetve névmási kötőszóként; ez után közli a szóra vonatkozó főbb nyelvtani tudnivalókat, mint pl. a tő viselkedését, a hozzá járuló ragok és jelek helyes alakját, régebbi írásmódját st.b. A továbbiakban megadja a szó jelentéseit, jelentésárnyalatait kellő tagoltsággal, meghatározva, melyik tudományágban vagy fogalmi körben használatos a szó ebben vagy abban a jelentésben. Kitűnően szemlélteti a Szótár, hogy legtöbb szavunkat nemcsak egy jelentésben használjuk, hanem 2—100- ban is, ami a nyelv hajlékonyságát, rugalmasságát mutatja. A szó jelentéseit minden esetben pontosan, tudományosan meghatározza. Feltünteti azt is, hogy a nyelv, beszéd melyik stiláris rétegébe tartozik a szó, vagyis költői, tájnyelvi, irodalmi, köznyelvi, régies, szaknyelvi, hivatalos stb. használatú-e. Gyakran utal rosszalló, szépítő, hangulati tartalmára is. Külön megjelöli, szükséges-e az idegen szó vagy nem, s az utóbbi esetben melyik hazai szóval helyettesíthető. A jelentésárnyalatokat a klasz- szikusok alkotásaiból vett idézetekkel szemlélteti. Rendszerint közli a szót tartalmazó ismertebb hasonlatot, szólást vagy közmondást is. Pompás a szócsalád nagyságára utaló anyaga (továbbképzései, összetételei) külön felsorolva elő- és utótagokkal stb., stb. Nézzük meg közelebbről, milyen konkrét esetekben nyújthat segítséget, tanácsot ez az új, alapos munka. Sokszor esik szó arról, hogy némelyik szavunknak az -e-ző vagy ö-ző alakja-e a helyes, az irodalmi. Azt hiszem, közös tapasztalatunk mindannyiunknak, hogy ilyenkor az ö-ző terűiétől származók az ö-ző, az e-ző vagy ё-ző vidékről valók pedig az e-ző (ё-ző) alak mellett törnek lándzsát. Nagyon ajánlatos ilyenkor, hogy mindkét pártiak türelemmel, megértéssel és józan mértékkel éljenek, mert tévedhet az egyik is, meg a másik is. Szótárunk rögzítette itt is a normát. A cseppen — csöppen, csepereg — csöpörög, cseber — csöbör, gyenge — gyönge, per — pör stb. alakváltozatoknak mindkét formája, helyes, jó. Az e-ző változatok semmiképpen sem kifogásolhatók, hiszen még fölényben is vannak előfordulásuk szerint, a régebbi összetételekben pedig uralkodnak. Viszont régiesnek vagy népiesnek kell tartanunk mind a ser, mind a bögy, bön- dó-féle e-ző, illetve ő-ző alakokat.
