Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1960-12-01 / 12. szám - A szocialista hazafias nevelés közelebb hozza az iskolát az élethez

Hasák: A szoc. hazafias nevelés közelebb hozza az iskolát az élethez 387 jogúságát. Magyarázatát kiegészítette a magyar dolgozók kulturális szük­ségleteinek kielégítésére létesített intézmények és a magyar tannyelvű iskolák örvendetes adataival. Megmagyarázta a tanulóknak, hogy hazánk valamennyi új gyárát, ipartelepét, üzemét, erőművét, mint pl. a kunéicei kohóművet, a nosicei ifjúsági erőművet, a Vág menti gátrendszert stb. azért létesítették, és továbbiakat azért fognak építeni, hogy minden be­csületes dolgozó életszínvonalát emeljék, életét szebbé, munkáját köny- nyebbé tegyék. Hazánk az egykori nyomorultakat az ország uraivá tette, s egyúttal megadta a lehetőségét, hogy minden dolgozó továbbké­pezhesse magát. Minden tantárgy, elsősorban azonban az anyanyelv nyújt bőven módot arra, hogy az igaz hazafiság és proletár nemzetköziség szellemében ne­veljük az ifjúságot. Mindenre kiterjedő utasítást, „receptet” adni ter­mészetesen nem lehet, mert az ideológiai nevelés munkaformái és mód­szerei nagyon sokfélék lehetnek. Annyi azonban bizonyos, hogy konkrét tények nélkül, csupán szép szavakkal nem lehet senkit sem igaz hazafivá nevelni. A nevelőmunkában éppúgy, mint az oktatásban döntő tényező a tanító találékonysága, tapraesettsége, sokoldalúsága. Aki állandóan ké­pezi magát, szert tehet az említett tulajdonságokra, s azok segítségével a legbonyolultabb feladatokat is meg fogja tudni oldani. Iskoláink bizonyára éltek a csehszlovák— szovjet barátsági hónap nyúj­totta alkalommal, hogy a tanulókban a proletár nemzetköziség szellemét elmélyítsék. A Nagy Októberi Forradalom évfordulója ehhez kedvező elő­feltételeket teremtett. A Szovjetunióban járt pedagógusainktól tudjuk, hogy a szovjet iskolák tanulói tisztelik más nemzetek haladó hagyomá­nyait, s a maguk módján igyekeznek segíteni az elnyomottakon. Érdek­lődésük sokoldalú és mindenre kiterjed. Leveleikből szinte sugárzik az őszinte barátság és a nemzetek közötti béke gondolata. Erre kell meg­tanítani a mi fiatalságunkat is. A barátsági hónap szellemének át kell hatnia az egész oktató-nevelő munkát. A tanító mutasson rá, hogy a szabadságot hozó szovjet katonák egyúttal gabonát is hoztak éhező városainknak. A szovjet nyersanyag- szállítmányok tették lehetővé, hogy a pusztító háború után minél előbb meginduljon gyárainkban a békés termelés. Ez az önzetlen együttműködés hazánk és a hatalmas Szovjetunió között állandóan fokozódik és évről évre jobban elmélyül. Felbecsülhetetlen segítség az is, hogy a gazdasági, politikai és kulturális élet minden területén rendelkezésünkre állnak a szovjet dolgozók gazdag tapasztalatai. Ezek tanulmányozása nélkül már el sem tudjuk képzelni hazánk fejlődését. Másrészt azonban meg kell értetnünk tanulóinkkal, hogy köztársaságunk is munkásaink és technikusaink munkájának eredményei, legjobb dol­gozóink tapasztalatai révén ugyancsak hozzájárul a Szovjetunió fejlődé­sének meggyorsításához. A Szovjetunióban mestereink és technikusaink tapasztalatain kívül jól ismerik fejlett gépiparunk, textil- és bőriparunk gyártmányait. Sok szovjet üzem és kiváló szovjet dolgozó nyíltan han­goztatja, hogy munkasikereik nagy részét a csehszlovák dolgozók tapasz­talatainak és a csehszlovák technikának köszönhetik, s erre mindnyájan büszkék lehetünk. Rá kell mutatnunk arra a tényre is, hogy a szovjet

Next

/
Thumbnails
Contents