Szocialista Nevelés, 1960 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1960-06-01 / 6. szám - Világszerte a pedagógiában

GHANA csak három évvel ezelőtt nyerte el függetlenségét, de már e rövid idő alatt is bebizonyította, hogy a kulturális elmaradottság megszüntetésének elengedhetetlen feltétele a gyarmati uralom felszámolása. A fiatal afrikai állam területe olyan nagy. mint Angliáé, lakosainak száma 5 millió. Az országban ma már 3000 népiskolai és majdnem 800 középiskola működik, s megkezdődött a főiskolák kiépítése is. Mint minden hasonló sorsú államban, itt is nagy szerepet játszik a felnőttek oktatása. Az állami ötéves tervben jelentős összeget fordítanak a köznevelésre, foként főiskolák létesítésére, hogy otthon képzett értelmiséget nyerjenek. KOSSl'TII-DÍJJAL tüntették ki Magyarországon Buti Sándor, vásárosfalusi tanítót. Negyven éve működik az alig háromszáz lakosú kisközségben, és a falu minden, ötvenöt éven aluli polgárát ő tanította. 1915 elölt — tanítói működésének első 26 esztendejé­ben — mindössze három tanítványa juthatott be az úri rendszer idején a középiskolá­ba. A felszabadulás óta sok volt kis diákja már elvégezte az egyetemet, vagy valame­lyik főiskolán tanul. Buti Sándor kimagasló pedagógiai eredményeket ért el. Néhány évvel ezelőtt az Oktatásügy kiváló dolgozója és a Kiváló Tanító címmel tüntették ki. Most, életének alkonyán elnyerte a legmagasabb állami elismerést is. ROMÁNIÁBAN 1956-ban megkezdték a politechnikai oktatás rendszeres bevezetését. A kísérleti tapasztalatok alapján ma már kialakult a politechnikai nevelés összefüggő, egységes rendszere. Az általános iskola első négy osztályában heti két órát szentelnek kézimunkának és könnyű mezőgazdasági munkának. Kézimunka-órákon papírból, fá­ból, szalmából stb. készítenek egyszerű tárgyakat, és az iskola kísérleti kertjében zöld­séget termesztenek, vagy virágot és gyümölcsfákat gondoznak. Az 5 — 7. osztályban a természettudományi tantárgyakat a gyakorlati élet szempontjából tanítják. Ezekben az osztályokban már műhelygyakorlat is van (heti 3 — 4 óra), a falvakon a tanulók a szövetkezetekben és állami gazdaságokban koruknak megfelelő mezőgazdaság; munkát végeznek. A városokban és ipari központokban az 5. osztályban főleg asztalos- munkával foglalkoznak, a 6. és 7. osztályban pedig lakatos-munkával és elektrotechni­kával. A szülök általános kívánságára a leánytanulók heti egy órában háztartási mun­kában gyakorolják magukat, többek közt varrni tanulnak. Minden osztályban az iskolai év utolsó két hetét (az évzáró vizsgák után) kizárólag megszakítás nélküli üzemi (il­letve mezőgazdasági) gyakorlat tölti ki. Ezt az időt használják ki nagyobb ipari és mezőgazdasági üzemek meglátogatására. ETON ÉS HARROW Anglia két nevezetes egyetemi városa. Itt tanulnak az angol arisztokraták fiai. A legfontosabb felvételi feltétel: a pénz. Eddig sem volt olcsó mu­latság a főiskola. Most Harrow évi 462 fontra emelte fel az internátusi költségeket Eton olcsóbb. Itt az internátusi díjak felemelése után ..csak” évi 460 fontot kell fizetni

Next

/
Thumbnails
Contents