Szocialista Nevelés, 1959 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: Énekeljünk, táncoljunk!

14 Sasvári Tiborné: Kézimunka tanterv a második félévre 10—11—12. óra: Nyírjunk ki anyagból különféle állatokat, pl. macskát, lovat, nyuszit, 2 darabban, a formát körülvarrjuk hurkos öltés­sel, kitömjük vattával és megjelöljük a szemét és a száját is. Ezeket az állatokat a gyermekek kisebb testvéreiknek játékszerül készíthetik. 13. óra: Pamutból ügyes kis babákat csinálhatunk, fiút is, lányt is. 14. óra: Varrjunk papucszsákot. A gyermek örülni fog neki, hisz maga készítette. 15—17. óra: Egy két órát szánjunk a foltozás és stoppolás begyakorlá­sára. A gyermekek ezt talán kevésbé szívesen csinálják majd, (főképp a fiúk), de mutassunk rá ennek a munkának a fontossá­gára is. Az édesanyáknak majd nagy örömöt okoz, ha gyermekük ehhez a hasznos munkához is ért. Az iskolai év végén csináljunk a szebb munkákból kiállítást. Ennek örül a tanuló és örül a szülő is. S azt hiszem, a tanító is megelé­gedéssel tekint vissza egész évi munkájára, ma látja, hogy fá­radsága nem volt hiábavaló. A szerkesztőség megjegyzése: Kérjük a k. kartársakat, számoljanak be szerkesztőségünknek a folyóiratunkban közzétett kézimunka-tantervek- kel kapcsolatos tapasztalataikról és közöljék a tervekre vonatkozó észre­vételeiket, megjegyzéseiket. Mózsi Ferenc, Komárno: Énekeljünk, táncoljunk! A zenei nevelés iskoláinkban a tantárgyak között a „Hamupipőke”. A szlovák tannyelvű iskolákban már megérkezett a „királyfi” jól szer- ' kesztett tankönyvek és módszertani útmutató képében. Szlovákiában és Csehországban (és mindenütt a népi demokratikus országokban) a zenei nevelés már „királynő”. A tantárgyak e királynője mindenütt fejleszti a gyermek testi-szellemi életét: felfogó képessége pontosságát, forma­érzékét, szépérzékét és nagy hatással van érzelmi életük kibontakozására. Sajnos, mindezt nem mondhatjuk el iskoláinkról. Egyelőre módszertani útmutató, tankönyv nélkül is jól kell tanítani. Várjuk az 1—6. évfolyam zenei nevelési tankönyveit, a módszertani útmutatót, de eddig is próbálunk — lehetőségünkhöz képest — segíteni. Az alábbiakban egy játékos-táncos dalcsokrot ajánlunk a kartársak­nak. Énekeljünk, táncoljunk a zenei nevelés óráin, mert általában (főképp az első és a második évfolyamban) két részre oszlik ez a tanítási óra: a mozgalmas és a nyugodt részre.

Next

/
Thumbnails
Contents