Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám - Kovács István: Becsüljük meg anyanyelvünket / Nyelvművelés

63

NYELVMŰVELÉS

Kovács István:

Becsüljük meg anyanyelvűnket

Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen jeltétel. De erre még nem elég azon nyelvismeret, mely dajkánk karjai közt reánk ragadt, s azt hinni, hogy gyermekkori nyelvünkkel az élet és a tudomány legmagosb s legtitkosb tárgyait is tisztán s erőben előadhatjuk, nevetséges elbizottság. Igyekezned kell nemcsák arra, hogy beszéded hibátlanul zengjen ajkaidról; hanem arra is, 'hogy kedves hajlékonysággal, gazdag változékonysággal... s szívre és lélekre erőben munkálva, okaidnak és érzelmeidnek akaratodtól függő tolmácsa legyen. Kölcsey Ferenc

Kétségtelen, hogy az emberi társadalom minden időszakában, a kulturális és technikai vívmányok bármelyik korszakában, akár a múltra gondolunk, akár a jövő lebeg szemünk előtt csodálatbaejtő eredményeivel, az emberiség legnagyobb, legtartósabb, semmiképpen sem nélkülözhető alkotása a nyelvi rendszer, a beszéd megteremtése. Ez az eszköz, amely leginkább belekapcsolja az embert a közösségbe. Ez az a szerszám, munkaeszköz, amely- lyel halhatatlanná tették magukat népek és egyének, gondoljunk csak a kihalt népekre és feledhetetlen irodalmi alkotásukra. Ez az az ezerhúrú hangszer, amely századok nemzedékeinek érzelmi és gondolatvilágát a leghűebben kifejezi, közvetíti és megörökíti.

Mennyire várja az édesanya, hogy megszólaljon kisgyermeke, mennyire örülünk, ha kibeszéljük magunkat, ha levezethetjük belső feszültségünket. S mindezt a nyelv segítségével tehetjük meg legtökéletesebben. A nyelvnek az aktualizálása, a beszéd gondolkodásunk tükre.

És mégis mit tapasztalunk? Azt, hogy könnyelműen bánunk ezzel a fölbecsülhetetlen kinccsel, ezzel a pótolhatatlan értékkel, sárba tapossuk szépségeit, megfosztjuk színeitől, nem élünk árnyalataival, fejlődését a „sorsra” bízzuk. Ki itt a felelős? ... Valljuk meg, hogy anyanyelvűnk romlásáért mindannyian felelősséggel tartozunk, a mulasztás mindannyiunkat terheli. A nyelv tárháza közös kincsünk, mindnyájan merítünk belőle, kötelességünk tehát, hogy gazdagodását, fejlődését szívügyünknek tekintsük, és épülete bővítéséhez járuljunk hozzá apró építő téglácskáinkkal.

Mi tehát a legsürgősebb tennivalónk, hol vétünk leginkább nyelvünk szelleme ellen, mit vár tőlünk a nyelvművelés? Csupán néhány kirívó jelenségre hívjuk föl a figyelmet.

Igen gyakran nyelvünknek idegen hangsúlyozásával és hanghordozással beszélünk. Gyakran hallunk még nyilvános fellépéseken és rádióban is éneklő beszédet, hullámzó hanglejtéses felolvasást, előadást. Nyelvünknek megvan a maga szép és természetes szó- és mondathangsúlyozása. Ne akarjunk idegen nyelvi sajátsággal ékeskedni. Furcsa, visz- szataszító és természetellenes eljárás ez. Jobban tesszük, ha alkalmazkodó képességünket, tanulékonyságunkat az illető idegen nyelv tökéletes elsajátításában és használatában érvényesítjük. Egy Smetana-opera előadása smetanai stílusban, ütemben nyújtja a legigazibb és legnagyobb műélvezetet, nem pedig az erőszakolt, egyénieskedő bemutatásban és ki- » forgatásban. Ugyanez vonatkozik a nyelvi rendszerre, a nyelvi sajátosságokra.

Legtöbb bűnös közömbösséget és hanyagságot nyelvünk iránt a szavak használatában észlelhetünk. Valahogyan mindenki hajlamos ma makaronikus nyelvet beszélni. Teljesen indokolatlanul, fölöslegesen használunk idegen szavakat. Egyik másik beszélő szinte örömét leli abban, hogy beszédét teletűzdelheti szlovák szavakkal. S ebben alig van különbség, ki milyen hivatású, foglalkozású. A munkás beszédében szinte mindennapiak már az odmena (jutalom, jutalék), výplata (fizetés), záloha (előleg), výkaz (kimutatás), smena (váltás), vrátnik (kapus) stb. szavak. A földműves átvette a body (pont, pontok), plán (terv), predseda (elnök), tajomník (titkár), výbor (bizottság, tanács), výmer (véghatározat, kiutalás) szavakat. A diák, az egyetemi hallgató a večierok (est, este, ünnepély),