Szocialista Nevelés, 1958 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám - Siposs Jenő: A színjátszás a nevelés szolgálatában
340 Siposs Jenö: A színjátszás a nevelés szolgálatában A művészi — tehát színpadi — beszédben sokszorosan fontossá válik a mondathangsúlyok jelentőségének tudatos felismerése és alkalmazása. A színpad kiválóan alkalmas arra, hogy diákjainkat játszva tanítsuk meg a szép, magyar hangsúlyos beszédre, a tájszólás- és hadarásmentes kifejezésmódra. A színpadi beszéd színesebb, ritmikusabb, mint a köznapi. És a sokat szereplő diák a köznapi beszédjében is vigyáz, hogy szépen beszéljen. Tehát elsős kortól a tizenegyedik évfolyamig az anyanyelv helyes tanításának hasznos segédeszköze a színjátszás. 3. Szavalóversenyeken, de gyakran a feleltetésnél is tapasztalhatja a pedagógus, hogy a gyermekek között sok olyan van, akit megzavar a tömeg jelenléte, lámpalázat kap, ahogy mondani szokás és az egyébként jól és szépen betanult előadás gyenge lesz. A diák sokszor elfogódott, és ezért arra kell szoktatnunk, hogy közönség előtt szerepeljen. A színpadon szavak mellett cselekmény is van. Sőt, a cselekmény lényege a drámának. Tehát a színjátszó diák mozgása természetesebb lesz, nézők, hallgatók előtt bátrabb lesz a magatartása. Idővel rászokik a tanuló a nyilvánosság előtt való szereplésre. Felnőtt korában gyakran kerülhet pódiumra, szószékre, előadói asztalhoz és így az iskola az ő jövőjét szolgálja, amikor már diákkorban hozzászoktatja a nyilvános fellépéshez1. Sok-sok egyébként „lámpalázas” diák válhat ezáltal jó előadóvá, oktatóvá, színésszé és szónokká, a gátlásoktól megszabadul és fellépése bátor lesz. 4. A tanítónak, az iskolának kötelessége megszerettetni a diákkal a nemzeti irodalmat és hazánkban a velünk együtt élő cseh és szlovák népek nemzeti irodalmát is. Hangsúlyozom, nemcsak megismertetni, hanem meg is szerettetni. Nos, van-e kiválóbb alkalma a pedagógusnak erre, mint a színjátszás útján? 5. Szocialista hazánk otthont adott a magyar színjátszásnak is. Vannak magyar színházaink, a komáromi Területi Színház és a Faluszínház. Szakiskola hiányában ezek a színházak utánpótlás tekintetében egyedül a műkedvelő káderekből meríthetik színész-anyagukat és tölthetik fel létszámukat. A színész ma megbecsült dolgozója az államnak és aki e pályára lép, nagy felelősséget vállalt magára: népművelési munkát. Erre jól fel kell készülni. És itt a színjátszásunk számol a magyar iskolák segítségével: neveljenek számunkra sok-isok tehetséges embert, akik majd velünk együtt szolgálják tovább a szlovákiai magyar színjátszás ügyét. És nemcsak színházakban, mint hivatásos színészekre, rendezőkre, hanem az életben is szükség van színjátszásban jártas káderekre. Az iskolák tanulói kikerülnek az életbe, mint tanítók, mint üzemek dolgozói vagy falura, bárhová és bármilyen munkahelyre, mindenhol vár rájuk feladat: továbbfejleszteni a műkedvelő színjátszást, a szocialista műkedvelő munka e fontos és hasznos eszközét. Ha csupán a fentemlítetteket vesszük alapul, láthatjuk, hogy az iskolai műkedvelő színjátszás fontos szerepet játszik a nevelőmunkában. Ezért szükséges, hogy a tanítók, nevelők megértő támogatásban részesítsék az iskolai színjátszás ügyét. Mert ez a saját ügyük is: megkönnyíti munkájukat, segíti őket a nevelőmunka területén és kellemes, hasznos szórakozással, színmű betanulásával el is vonhatják az ifjúságot üres időtöltéstől, káros szórakozásoktól. Ehhez a munkához okvetlenül kívánatos az iskolai CSISZ és pionír-szervezet bekapcsolódása. A pionír-nevelő és a CSISZ-vezetőség legyen a műkedvelő színjátszás mozgalmának ébrentartója az iskolában, a tanító pedig a kultúrmunka irányítója, tervezője. Ne hagyjuk magukra ebben a gyermekeket. Segítségre van szükségük, ránk, felnőttekre, adjuk meg hát nekik a támogatást. És ha egy-egy sikeres iskolai színelőadás után a közönség, a boldog szülők és nézők részéről feldördül a taps, a „színészeket” valóban igazi, nagy öröm tölti majd ýl. Azt kérdezhetik: Játszanánk, de mit? Jogos kérdés. Jól kell megfontolni, mit adjunk elő. A színmű legyen nevelő hatású, az ifjúság számára érthető és eljátszható, az adott technikai feltételeknek megfelelő. Sok-sok szempontot kell figyelembe venni és tanítóságunk nem újonc ezen a téren. Hisz ahogyan a múltban is, ma is a falun nagyobbrészt a tanítók vállán nyugszik a műkedvelő színjátszás. Olvassanak a színjátszással foglalkozó pedagógusaink minél több drámai művet, szomorújátékot és vígjátékot, mesejátékot, komoly művet egyaránt. És azután válasszák ki a megfelelőt, tekintetbe véve az anyagot, melynek nekifognak és a színész-anyagot, akikkel a színművet elő akarják adni. A III. fokon pl. Madách: „Ember tragédiájának” legjobb képeiből lehet összeállítani színházi előadást (pl. az egyiptomi kép, Bizánc és az ür-kép.). Ehhez persze szép összekötő szöveget kell szerkeszteni, hogy a mű egységesen